Újabb kormányzati képmutatás Bukarestben

Határozatot fogadott el ma a Ciolacu-kormány a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) személyzetének bővítéséről – jelentette be Alina Gorghiu igazságügyi miniszter. Tette ezt úgy és akkor, amikor az állami közigazgatás karcsúsítását hirdeti és létszámstopot vezetett be a közszférában.

A Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatón a tárcavezető elmondta, összesen 50 új állást hoznak létre a DIICOT-nál, ebből 25-öt drogellenes ügyészek, húszat ügyészségi írnokok, ötöt pedig gazdasági és adminisztratív személyzet számára. Ezek többnyire mind nagy fizetéseket és halmozott bónuszokat bezsebelő aktakukacok.

Gorghiu közlése szerint nyolc álláshelyet az ügyészség fővárosi kábítószer-kereskedelem elleni részlegéhez rendelnek, hogy létrehozhassák a bukaresti és Ilfov megyei utcai kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemre szakosodott osztályt. Ezt azzal indokolta, hogy a fővárosban és környékén riasztóan megemelkedett a drogfogyasztók száma. A többi álláshelyet szükség szerint osztják el a DIICOT azon a területi irodái között, ahol a kábítószerekkel, pszichoaktív anyagokkal stb. való kereskedelemmel kapcsolatos bűnügyek számának „masszív növekedése” tapasztalható. Ilyen például a konstancai területi iroda. Mint köztudott, Románia legnagyobb kikötője egyben a drogok legjelentősebb beléptetőkapuja is.

Marcel Ciolacu miniszterelnök a csütörtöki kormányülésen kijelentette: a hatóságok eltökéltek abban, hogy sokkal hatékonyabban lépjenek fel a drogkereskedői hálózatok ellen, rámutatva, hogy ez a kérdés szerepelt a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülésének napirendjén is. Szerint a DIICOT kábítószeres ügyekkel foglalkozó központi osztályánál mindössze 16-an dolgoznak, és „túlterheltek” szegények…

 

Total
0
Megosztás
Előző hír

Az Orbán–Iohannis-találkozót hiányolta a román média

Következő hír

Péntek, tizenharmadika

Related Posts
Total
0
Megosztás