Valaki hazudik a magyarországi dollárbaloldalon

Az Action for Democracy szerint kizárólag külföldi magyarok, míg Márki-Zay Péter szerint mások is adományoztak pénzt a magyarországi dollárbaloldalnak. A szivárványkoalíció korábbi miniszterelnök-jelöltje azzal védekezik, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) nem párt, így nem követtek el törvénytelenséget. A Századvég Politikai Iskola szerint a baloldal rendszeresen trójai falóként használja a civil szervezeteket, ezért változtatni kell a szabályozásokon.

„Nem hiszem, hogy Soros György konkrétan adományozott volna pénzt nekünk, de Kati Marton és barátai nagyon sokan, nagyon sokat tettek azért, és gyűjtöttek a kinti magyarok, sőt nyilván nem csak a magyarok körében ahhoz, hogy sikeres lehessen ez a kampányunk” – nyilatkozta Márki-Zay augusztusban az ellenzéki médiának. A baloldal korábbi miniszterelnök-jelöltjének kijelentése azért érdekes, mert a Karácsony Gergely tanácsadója, Korányi Dávid által vezetett Action for Democracy márciusban még azt állította, hogy „az MMM-nek nyújtott támogatás kizárólag magyar állampolgárok adományaiból áll”.

A magyar jogszabályok egyébként kifejezetten tiltják, hogy párt külföldi szervezettől – jogi státusától függetlenül – és nem magyar állampolgár természetes személytől vagyoni hozzájárulást fogadjon el.

A Századvég szerint a pártpolitikai, illetve a civil szféra közötti alkotmányos különbségek sorozatos figyelmen kívül hagyása a civil társadalom működési zavaraihoz, valamint a civil szervezetekkel szembeni társadalmi bizalom megingásához vezethet.

A 2022-es országgyűlési választási kampány és az azóta történt fejlemények fényében a magyarországi jogalkotónak (azaz a parlamentnek) a 2024-ben esedékes önkormányzati választásokig célszerű lenne megfontolnia a vonatkozó szabályozás módosítását, amely a jelenleginél sokkal szigorúbban különítené el a politikai pártokat más társadalmi szervezetektől – írták.

Mint ismert, hatpárti balliberális összefogás egykori kormányfőjelöltje, Márki-Zay Péter egy rádióinterjúban arról beszélt, hogy a külföldről érkező pénzekből nem a baloldali pártok tevékenységét támogatták, hanem különböző „társadalmi célokat”, illetve ezen célok mögött álló „civil szervezeteket”, így a Mindenki Magyarországa Mozgalom Egyesületet. A Századvég szerint a civil szervezeteknek nem lehet célja a kormányzati hatalom megszerzése.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Szlovákia már ajtót nyitott az ukrán–orosz háború előtt

Következő hír

Amikor magyar katonák vonultak Bukarest utcáin – és a románok ennek örültek

Related Posts
Total
0
Megosztás