Buzás Pál kalotaszegi zongoraművész, népzenegyűjtő, az erdélyi zenei élet meghatározó személyisége életének 86. évében hunyt el még kedden – közölte a Kolozsvári Magyar Opera. A bánffyhunyadi születésű zeneművészt „az értékmentő cselekvő emlékezés hatotta át gyermekkorától haláláig tartó kalotaszegi vonzódásában” – írta az opera közleményében. Buzás Pál sokat eoncertezett ezen a vidéken, énekkarokat nevelt fel, száznál több tanulmányt, esszét írt, interjúk sorozatát szerkesztette, s nem utolsó sorban hatékonyan részt vett a Kalotaszeg című kulturális, közéleti folyóirat vezetésében. A népzenegyűjtő 2022-ben a Magyar Művészeti Akadémia tagozati díját vehette át. Ezzel az elismeréssel méltatták munkásságát, miszerint elévülhetetlen érdemeket szerzett szülőföldje, Kalotaszeg népszokásainak, művelődéstörténetének, irodalmának kutatása és tanulmányozása során. Buzás Pál előadói-nevelői munkája mellett időt szentelt az erdélyi illetőségű magyar zeneszerzők zongoraműveinek kiadására is. Munkásságát rádiós és televíziós felvételek dokumentálják, amelyek lehetővé tették, hogy szélesebb közönség is megismerhesse művészetét. A zenekritikák dicsérik előadásmódját, zenei érzékenységét és pedagógiai tevékenységét. Hozzájárulása az erdélyi magyar kultúrához nemcsak a zenei élet színesítésében, hanem a közösségi identitás erősítésében is megmutatkozott.
*
Életének 85. évében március 27-én elhunyt Tamás Menyhért író, költő, aki a bukovinai Hadikfalván született 1940. július 24-én. Miután 1961 és 1963 között elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége iskoláját, hét évig a Hírlapkiadó Vállalatnál tevékenykedett. 1968-ban a Népszava kiadóvállalatához került, ahol előbb az irodalmi rovatot, majd a kulturális rovatot vezette. 1990–1991 között a baloldali lap főszerkesztő-helyettese lett. Az újságíróból lett művész epikus hajlamú lírikusnak nevezte önmagát, akinek munkáiban meghatározó a népköltészeten alapuló látomásos-szimbolikus nyelvformálás, valamint a tárgyias történetmondás. Prózája hitelesen mutatja be a XX. századi magyar történelem örökségét és a modern kori emberi tragédiákat, hiszen verseiben, regényeiben a bukovinai székelyek tragikus élményeit, valamint a Kárpát-medencei kisebbségek sorsközösségeit örökíti meg. Művei közül kiemelkedik a Tanúságtevők című kötet, az Észre-írt strófák című verseskötet, az Elfelé utak – Au détour du chemin című kétnyelvű versválogatás, illetve a Vigyázó madár című kisregény, mindezek mellett azonban a Trianon szédületében című válogatott és új verseket tartalmazó kötet, Az én Tamásim, az Újbóli leltár, illetve a Magamban viselt világ is az életmű fontos részét képezi. Tamás Menyhért munkásságát 1984-ben József Attila-díjjal, 2015-ben Magyarország Babérkoszorúja elismeréssel jutalmazták, 2019-ben pedig Kossuth-díjjal ismerték el. 2023-ban írói munkásságáért Magyar Örökség díjat kapott, 2024-ben pedig elnyerte a Nemzet Művésze kitüntető címet. Még ebben az évben a Digitális Irodalmi Akadémia rendes tagjává választották. Az elhunyt 2011-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, 2014–2020 közt pedig elnökségi tagja volt.
*
Szintén március 27-én halt meg, 84 éves korában Tolnai Ottó író, költő, műfordító, a délvidéki magyar irodalom kiemelkedő alakja. 1940. július 5-én született Magyarkanizsán. 1956-tól publikált, eleinte rövidprózával, majd 1960-tól versekkel is jelentkezett. 1961-től az újvidéki Ifjúság hetilap Symposion mellékletét szerkesztette, majd az ebből létrejövő, 1964-ben induló Új Symposion alapító munkatársa, 1969 és 1974 között főszerkesztője volt, ahonnan a jugoszláv cenzúra nyomására kellett távoznia. 1974 és 1994 között az Újvidéki Rádió magyar adásának szerkesztőjeként és képzőművészeti kritikusaként dolgozott. 1992-től 2004-ig az Új Symposion megszűnése után megalakult és Veszprémben megjelenő Ex Symposion főszerkesztője volt. Első verseskötete 1963-ban, első regénye, a Rovarház 1969-ben jelent meg, ezt még több mint ötven további kötet követte, versek és prózák egyaránt. 1994-től a Szabadka melletti Palicson élt. 1998-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja. 2005-ben Költő disznózsírból című könyvéért megkapta a Magyar Irodalmi Díjat, 2007-ben Kossuth-díjban részesült.
*
Életének 90. évében Debrecenben elhunyt Miske László erdélyi színművész. 1935. szeptember 18-án született a sepsiszéki Zalánban, Kolozsváron érettségizett, majd református teológiát végzett, két évig lelkészként szolgált. A marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben 1966-ban szerzett színészi diplomát, a nagyváradi állami színház magyar tagozatának volt a tagja 1966 és 1987 között. 1987-től a színházhoz szerződött, 1990-től 1992-ig a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt. A debreceni Csokonai Színháznak 1992 és 2023 között volt a tagja. 2003-ban Jászai Mari-díjat kapott, 2023 decemberében munkásságát a Magyar Teátrumi Társaság Magyar Teátrum Életműdíjjal jutalmazta. Miske László kivételes tudásával, bölcsességével, humorával mindenkit lenyűgözött. Hosszú pályáján a magyar és a világirodalom legnagyobb alakjait formálta meg, elkápráztatva a debreceni mellett a nagyváradi, a kolozsvári és a miskolci közönséget. Emlékét kegyelettel és szeretettel megőrizzük – közölte a Csokonai Színház. A nagyváradi Szigligeti Színház pedig azt: „Miske László Nagyvárad és Debrecen színpadain generációk sorát kápráztatta el páratlan tehetségével, emberi nagyságával és alázatával. Szerepei, alakításai, derűje és bölcsessége kitörölhetetlen nyomot hagytak mindannyiunk szívében.” Színpadi szerepei mellett játék- és tévéfilmes alakításai is számottevők voltak, az erdélyi magyarság a Ceaușescu-diktatúra sötét éveiben vállalt, a magyar szót sok helyre eljuttató turnéfellépéseire is hálával emlékezik.
