Virultak Magyarországon a bizniszegyházak – és ma?

Egyebek mellett az egyházak támogatásáról is beszéltek a képviselők napirend előtt az Országgyűlés keddi ülésén. A kisebbik kormánypárt, a választásokon a Fidesszel szövetségben indult és parlamentbe jutott Kereszténydemokrata Néppárt szónokai szerint a magyar kormány támogatja az egyházak tevékenységét.

Szászfalvi László (KDNP) az egyházak és a kormány együttműködésének fontosságáról beszélt. Szerinte a kormány 2010 óta nem pusztán együtt akar élni az egyházakkal, hanem szövetséget és együttműködést keres velük és támogatja tevékenységüket. A KDNP elkötelezett az egyházakkal való együttműködés és anyagi támogatásuk tekintetében – hangsúlyozta.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt: a baloldal kormányzása alatt az egyházak költségvetését megkurtították, jogos támogatásokat visszavettek, miközben „virultak a bizniszegyházak”.

Szerinte a baloldal folyamatosan támadja, szidja az egyházakat és a hívő embereket is, ha tehetné, felmondaná a vatikáni szerződést, és visszavonná az egyházak finanszírozását. Méltatta az egyházak karitatív tevékenységét az ukrajnai menekültek ellátásában, és azt ígérte: a kormány folytatja eddigi egyházpolitikáját.

Az Országgyűlés által elismert egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek száma ma Magyarországon 28. Ezeken kívül 232 működő, bíróságon bejegyzett „vallási közösséget” tartottak nyilván a legutóbbi évekig.

Total
1
Megosztás
Total
1
Megosztás