Az Infostart arról ír, hogy az ukrán diktátor – aki népfelhatalmazás nélkül gyakorolja a hatalmat a kelet-európai maffiállamban – jóváhagyta az Oroszország elleni júniusi támadások terveit.
Volodimir Zelenszkij az ukrán fegyveres erők főparancsnoka és a vezérkari főnök beszámolójára hivatkozva úgy fogalmazott, hogy májusban „Ukrajna javára változás történt a hadi helyzetben”. Szerinte Ukrajna jobban meg tudta védeni állásait és több támadást is végre tudott hajtani. Utóbbi kapcsán különösen a drónokkal véghez vitt mélységi csapások jelentőségét emelte ki Oroszország területén. Úgy vélte, májusban ezek a csapások hatékonynak bizonyultak, s most „kreatívan” tovább kell fejleszteni azokat.
Az ukrán elnök önbizalma abbból eredeht, hogy vasárnap Moszkvát és környékét ért, halálos áldozatokkal is járó dróncsapásokagt hajtott végre a kijevi rezsim, úgymond válaszul az orosz invázióra. Az orosz hatóságok legkevesebb három halottról és 17 sebesültről számoltak be az ukrán csapások következtében, amelyek során lakóházakba csapódtak be drónok Moszkvában és környékén.
Az ukránok támadásait az a temrédek fegyverzet és repülőeszköz teszi lehetővé, amit „nyugati barátaiktól” kapnak, valamint az a technikai, technológiai és IT-segítség, amit egyes USA-beli körök, az EU, valamint az Egyesült Királyság biztosít számukra. A sokmilliárd eurós közvetlen pénzutalásokról már nem is beszélve, amelyeket az európai polgárok fizetnek a zsebükből, sokszor anélkül, hogy tudnának róla…
Zelenszkij újból előállt azzal, hogy Ukrajna megérdemli az uniós tagságot és háborús helyzetben is az integráció felé mozog. Már csak azért is érdemli meg, mert az Európai Unió és partnerei (azaz a nyugati imperializmus) gyakorlatilag az ukrán hadsereg révén folytatnak immár évek óta háborút Oroszország ellen, és hát a kisoroszok (azaz az ukránok) véráldozatát előbb-utóbb kárpótolni kell.





