Egy zalatnai férfi szombaton kirabolt egy játéktermet Gyulafehérváron – közölte a Fehér megyei rendőrség. A közlemény szerint hajnalban jelentette a városban működő egyik játékterem alkalmazottja, hogy egy arcát eltakaró férfi erőszakkal fenyegetőzve rábírta őt, hogy adja át neki a pénztárfiók kulcsát, amelyből aztán elvitte a bevételt kitevő 33 ezer lejt.
A gyulafehérvári rendőrök még aznap azonosították és a város egyik kereskedelmi központjában elfogták a rablást elkövető gyanúsítottat, egy 32 éves zalatnai férfit, akiről más semmit nem közöltek. A gyanúsítottnál már csak 30 ezer lejt találtak elfogása pillanatában.
Temes megyében halálos lőfegyverekkel való illegális kereskedelem gyanújával tartóztattak le egy 48 éves nőt. Állítólag Ausztriában beszerzett halálos lőfegyvereket csempészett be Romániába, majd megpróbálta eladni őket. A rendőrség mai közleménye szerint a lugosi rendőrkapitányság szervezett meg egy tettenérést a fegyvercsempészettel és illegális fegyverkereskedelemmel kapcsolatos ügyben. A nyomozók szerint az elfogott, meg nem nevezett nő év elejétől kezdődően több lőfegyvert hozott be külföldről, amelyeket egy másik, 52 éves, szintén Temes megyei nő által használt ingatlanokban rejtettek el. A rendőrök akkor érték tetten a 48 éves asszonyt, amikor az illegálisan birtokolt arzenálból megpróbált eladni négy lőfegyvert, 25 doboz lőszert és egy távcsövet. A tranzakcióra a lugosi 1918. december 1-je út egyik ingatlanában került volna sor. A nyomozás során kiderítettek alapján a hatóságok ezzel párhuzamosan négy házkutatást tartottak három Temes megyei és egy Krassó-Szörény megyei helyszínen.
A két nőt 24 órára őrizetbe vették, de a bíróság csak a fiatalabbik 30 napos előzetes letartóztatásba helyezését rendelte el, az idősebbiket csupán hatósági felügyelet alá helyezték bűnrészesként, két hónapra.