Felszámolják a jogállamot Magyarországon

A nemzetközi globalista háttérhatalom ügynöke, Magyar Péter magyar miniszterelnök ma ismertette a parlamentnek benyújtott alaptörvény-módosítást, ami által megkezdődik a jogállam lebontása Magyarországon.

Az ellenzékbe szorult volt kormánypárt, a Fidesz frakcióvezetője szerint az önkényuralom kiépítése zajlik az országban. „A benyújtott alkotmánymódosítás az alkotmányos demokrácia vége és az önkényuralom kezdete Magyarországon” – írta közösségi oldalán Gulyás Gergely.

„Politikai megfontolásból leváltják az alkotmányos megbízatását jogszerűen gyakorló köztársasági elnököt. Lefejezik az Alkotmánybíróságot. Korlátozzák a demokratikus választást, a jelenlegi ellenzéki képviselők több mint fele nem lesz többé választható Magyarországon” – sorolta bejegyzésében Gulyás. Szerinte mindez nem egyszerű határátlépés. „Ha ezt meg lehet tenni az államfővel, az Alkotmánybírósággal, a parlamenti ellenzékkel, akkor mostantól bárkivel bármit meg lehet tenni Magyarországon” – mutatott rá.

Emlékeztetett, a rendszerváltoztatás óta ez a tizedik parlamenti ciklus Magyarországon, és hatodszor van kétharmados országgyűlési háttere a kormánynak. Eddig azonban senki meg sem kísérelte sem a köztársasági elnöknek, sem az alkotmánybíráknak, sem az alkotmánybíróság elnökének eltávolítását. Senki meg sem kísérelte kizárni az ellenzéket a demokratikus politikai versenyből. „Ez nem a jogállam sérelme, hanem annak vége” – írta a volt miniszter. Hozzátette, a Fidesz-frakció hétfői ülésén tárgyalni fog az alkotmányos válsághelyzetre adandó válaszlehetőségekről.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Az érettségi körüli csalásoknak nagy hagyományuk van

Következő hír

Ezer Székely Leány Napja Csíkban

Related Posts
Total
0
Megosztás