A román államfő több NATO-t akar az országába

A NATO keleti szárnyát kiegyensúlyozottan kell megerősíteni, az északi, baltikumi övezetet ugyanúgy, mint a déli, Fekete-tengeri részt – jelentette ki szerdán Klaus Iohannis Moldova fővárosában.

A Maia Sandu moldovai elnökkel tartott találkozója utáni kisjenői sajtótájékoztatón a román államfő emlékeztetett arra, hogy Oroszország a Fekete-tengerről indította el a támadását Ukrajna déli régiói ellen. (Azt nem említve, hogy az északi régiók ellen északról, a keletiek ellen keletről…) Ezért szerinte alaposan indokolt a NATO keleti szárnya déli részének a megerősítése. Hozzátette: a jövő heti rendkívüli NATO-csúcson kérni fogja a katonai szövetség elrettentő képességének növelését a Fekete-tenger térségében.

„Mi nem akarunk senkivel háborúzni. De nem lehetünk gyengék és sebezhetők a keleti szárnyon” – jelentette ki Iohannis, ami több idegen katona, fegyverzet, hadianyag, logisztika betelepítését eredményezné Romániába.

*

A két és félmilliós Moldovai Köztársaság súlyos gazdasági válság elé néz: az ország Románia segítségét kéri ahhoz, hogy a moldovai termékek kijussanak az európai piacokra, miután a háború miatt az orosz, az ukrán és a fehérorosz piacok lezárultak előttük. Ezt Iohannis meg is ígérte tegnap, sőt azt is, hogy Bukarest támogatja a Moldovai Köztársaságot az uniós csatlakozási folyamatban. Aminek a vége beláthatatlan, hiszen Kisjenő csak pár nappal ezelőtt nyújtotta be a csatlakozási kérelmét az EU-hoz.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Az RMDSZ elnökének erőlködése

Következő hír

Székelyudvarhelyen ezer facsemetét szeretnének elültetni naponta

Related Posts
Total
0
Megosztás