Miután a Székelyföldön már anyagi támogatásban részesít egy gazdaságfejlesztési programot, a magyar kormány a Partiumban hirdetne vidékfejlesztési pályázatot, amelynek keretében a magyar–román határ mentén fekvő megyék gazdái juthatnának támogatáshoz. Azonban a román külügyminisztérium sajtóosztálya nemrég közölte: a jelenlegi bukaresti kormány nem adta beleegyezését abba, hogy Magyarország beruházási programokat hajtson végre Erdélyben, ahogy az az elmúlt években történt.
A román sajtó legnagyobb része azonnal felkapta és leplezetlen elégtétellel terjesztette a hírt. A már jól ismert forgatókönyv szerint terítékre kerültek a szokásos Erdély-rablást vizionáló összeesküvé- elméletek, beindult a határon inneni és túli magyarok pocskondiázása.
A román politikában és médiában folyamatosan ismétlődő jelenségről lévén szó, nem árt megvizsgálni, hogy Bukarest miképpen áll hozzá a külföldi támogatások kérdéséhez – ha nem Magyarországról van szó. Ha például Németország nyújt anyagi támogatást a Románia területén élő saját nemzetrészeinek.
Idézet az 1992-ben Bukarestben aláírt román–német barátsági és együttműködési szerződésből: „6. cikkely (1) Románia lehetővé teszi és megkönnyíti, hogy a Német Szövetségi Köztársaságból a romániai német kisebbség javára támogató intézkedéseket foganatosítsanak. (2) A szerződő felek konkrét intézkedéseket tartalmazó programokat fogadnak el, hogy a megváltozott romániai viszonyok között biztosítsák a német kisebbség fennmaradását, és hogy támogassák őket társadalmi, kulturális és gazdasági életük újjáalakítása során.” Hasonló szellemben született az oktatás területén való együttműködésről 1996-ban aláírt román–német kormányközi egyezmény, a román–német kormánybizottság által 2015-ben kötött megállapodás és több más dokumentum is.
Persze a megállapodások, szerződések betartása terén biztosan nem Románia a világbajnok. Azonban ebben az esetben legalább az ígéretek egy része meg is valósult. Például a brassói Saxonia-Transilvania, a temesvári Banatia, a bukaresti Transcarpatica, illetve a szatmárnémeti Sathmarer Stiftung alapítványokon keresztül – amelyek mindegyikének a hatáskörébe Erdély egy-egy németek által lakott régiója tartozik – a gazdag Németországból valóban hathatós támogatás érkezhetett a német kisebbség számára.
A következőket Johann Müller, a nagykárolyi Német Demokrata Fórum elnöke 1997-ben nyilatkozta alulírottnak: „A német államtól valóban kapunk támogatást. Ebből a célból hozták létre például 1993-ban a Stiftungot, azt a román–német alapítványt, amelytől itteni sváb magánszemélyek különböző, Németországból érkező gépeket, berendezéseket (malom, pékség, asztalosműhely stb.) igényelhetnek nagyon előnyös feltételek mellett: ezen javak értékének a hetven százalékát kell csak megtéríteniük, azt is öt év alatt, kamatmentesen. A szervezet idős tagjai Németországból érkezett gyógyszereket kaphatnak ingyen. Tavaly nyáron a svábok lakta települések kis jövedelmű, sokgyermekes családjai, kisnyugdíjasai és más meghatározott kategóriákba besorolható polgárai fejenként nyolcvanezer lejt kaptak. A hátrányos helyzetűeknek, a volt oroszországi deportáltaknak és másoknak évente egyszer-kétszer nyolc-tíz kilós élelmiszercsomagot is juttatunk, persze szintén a német állam jóvoltából.” (Sváb feltámadás. Erdélyi Napló, 1997. február 11.)
Például a 2001-ben itt beindított Schwaben Molkerei tejgyár berendezése a német kormány adományaként érkezett a partiumi Nagykárolyba. Ezen a konkrét példán keresztül jól szemléltethető az alapítványok révén történő német segítségnyújtás lényege, ezért az alábbiakban részleteket közlök abból a cikkből, amelyet a tejgyár beindítása alkalmával a Szatmári Friss Újságban közöltem.
„– Egymillió hétszázezer német márka értékben behozott modern tejipari berendezésekről van szó – mondja Jozef Hölczli, a Stiftung, azaz magyar nevén: Szatmári és Észak-Erdélyi Nemzetközi Együttműködési Alapítvány elnöke. Aki így folytatja: – A pénzt a német állam fedezte, de a gépeket nem ajándékba adták, hanem, igaz, nagyon kedvezményes feltételek között, ezek ellenértékét hosszú távon a leendő bevételekből meg kell téríteni. Ugyanakkor (…) a gyár elsősorban nem profitorientált, létrehozásával a németországiak főképpen ennek a német etnikumúak által is lakott övezetnek a tehéntartóin akartak segíteni. Más szóval az a cél lebegett a szemük előtt, hogy ezek az emberek minél több pénzt kaphassanak az általuk beszolgáltatott tejért, tehát, hogy a munkájukért jobban meg legyenek fizetve. (…) Papuţa-Duţu Gheorghe, a Schwaben Molkerei tejgyár igazgatója mondja: – A berendezést Németországból finanszírozták ugyan, azonban az épület, amelyben a gyár helyet kapott, a volt nagykárolyi mezőgazdasági termelőszövetkezet jogutódjaként tevékenykedő Înfrăţirea mezőgazdasági társulásé, és ahhoz, hogy új rendeltetésének megfeleljen, át kellett alakítani, illetve fel kellett újítani. Az ehhez szükséges anyagiakat a következő kilenc, svábok lakta településeken működő mezőgazdasági társulás adta össze: Nagykárolyi Înfrăţirea, Csomaközi Schamagosch, Nagymadarászi Unirea, Mezőteremi Unirea, Mezőteremi Înfrăţirea, Tasnádszántói Drum Nou, Nagymajtényi Wieland, Csanálosi Prodimpex, Kálmándi Viaţa Nouă. A felsorolt társulások – a tájainkon csak Stiftungként emlegetett alapítvánnyal, valamint a szintén németországi kezdeményezésre létrehozott nagyszebeni székhelyű KLG-vel (Societate Română pentru Agricultură) együtt – a Schwaben Molkerei Kereskedelmi Társaság részvényeseivé váltak. Mi a gyár számára szükséges nyersanyag begyűjtése céljából elsősorban azokon a településeken nyitottunk, illetve nyitunk tejbegyűjtő állomást, ahova ezek a társaságunkban részestársnak számító mezőgazdasági társulások valók.
Summa summarum: a Schwaben Molkerei tejgyárat elsősorban nem profitorientált beruházásnak szánták, hanem azért hozták létre, hogy ez a feldolgozó a környék svábok által (is) lakott falvainak állattartóitól kedvező áron vásárolja fel a tejet.”
Tehát – az e téren magyar vonatkozásban tanúsított hozzáállásától eltérően – a román–német barátsági és együttműködési szerződésben foglaltaknak eleget téve „Románia lehetővé teszi és megkönnyíti” a német kisebbség Németországból történő támogatását.
Pontosítok: német vonatkozásban minderről már csak múlt időben beszélhetünk. Azonban nem Bukarest hozzáállásának a megváltozása miatt. Hanem mert az 1930-ban még 745 421, illetve például 1977-ben 359 109 lelkes romániai német kisebbség (a tavalyi népszámlálás szerint) mára mindössze 22 900 fősre apadt. Ráadásul a még ittlévők is területileg rendkívül szétszórtan élnek. Magyarán: feltehetően „a példás román kisebbségi politikának” betudhatóan Romániának már nincs olyan németek által számottevő létszámban lakott régiója, amelyet a német állam támogatásra érdemesnek tartana.
Boros Ernő
Címképünkön: Királyföldi (dél-erdélyi) látványosság: gazdátlanul maradt ház a hajdanában szászok által lakott, mára szellemfaluvá vált Gerdály (németül Gürteln, románul Gherdeal) nevű településen
