Baljós jelek jegyében folytatódik a tanítás

Vége a téli vakációnak, ma visszatértek az iskolapadokba a gyerekek Romániában. Már ahol. Az országnak éppen nincs tanügyminisztere.

A bukaresti Oktatási és Kutatási minisztérium által jóváhagyott ütemterv szerint a következő tanítási időszak január 8-ától az egyhetes „sívakáció” kezdetéig (a megyei tanfelügyelőségek által megszabott időszak függvényében február 6., február 13. vagy február 20.) tart.

A tavaszi vakáció április 4. és 14. között lesz, a nyári vakáció pedig június 20-án veszi kezdetét. Az „iskola másként” hetet és a zöldhetet a 2025. szeptember 8. és 2026. április 3. közötti időszakban – de eltérő modulokban – kellett vagy kell megszervezni, az erre szánt, egyenként ötnapos időszakról a tanintézetek dönthettek/dönthetnek.

Mint minden évben, „Tél tábornok” idén is meglepte Romániát, a téli évszak kellős közepén nem mindenütt számítottak rá a hatóságok. Az ország több régiójában és településén akadozik az áramellátás, a közlekedés, a fűtés és számos közüzemi szolgáltatás. A rossz időjárási körülmények miatt nem fogadta a tanulókat hat Hunyad, Szilágy és Mehedinți megyei iskola. Legalábbis ennyiről tud a tanügyminisztérium

A tárca tegnapi közleménye szerint a Hunyad megyei General Berthelot Elemi Iskola, valamint a reketyefalvi (Răchitova) általános iskola, a Szilágy megyei márkaszéki (Marca) általános iskola, a szamossósmezői (Glod) elemi iskola, valamint a zilahi Mihai Viteazul Líceum és a Mehedinți megyei baltai általános iskola diákjainak nem kell ezen a héten napon iskolába menniük. S hogy mi lesz azután, nem tudni.

A tárca szerint a rossz idő miatt az említett iskolákban megszakadt az áram vagy fűtésszolgáltatás, vagy pedig járhatatlanná váltak az oda vezető utak. Az elmaradt tanórákat be kell majd pótolniuk a diákoknak.

Közben pedig a tanügyminisztériumnak nincs vezetője, mivel Daniel David december 22-én váratlanul lemondott, mivel nem tudott úrrá lenni az ágazatban tapasztalható káoszon. Utódjáról, a rendszerváltás után 30. oktatási miniszterről egyelőre nem döntöttek, mivel a négypárti kormánykoalícióban minden zsíros pozícióért nagy a harc.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Külföldről finanszírozott agymosás

Következő hír

A múltat végképp eltörölni…

Related Posts
Total
0
Megosztás