Botrányos, politikailag befolyásolt versenyvizsga zajlott a margittai kórház menedzseri székéért

Az Érintő hírportál korábban több írásban is foglalkozott a margittai Dr. Pop Mircea Városi Kórház helyzetével, amikor is példátlanul súlyos szankcióként az akkreditáció megvonásával „értékelték” a kórház menedzsmentjének nem éppen fényes teljesítményét. Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen, bűnügy gyanúját is felvető eset után még Romániában sincs esélye a leszerepelt vezetőknek ismét magukhoz ragadni egy ilyen fontos intézmény irányítását, de persze ismét tévedünk. Ha megvan a kellő politikai hátszél, mit sem számít, hogy pocsék vezető valaki, ismét gondjaira bízzák a közpénzt, és emberek ezreinek egészségét. Pontosan ez történt Bradács Aliz esetében, aki menedzserként 12 éve vezeti a kórházat, a nevéhez fűzödik annak súlyosan kérdőjeles működése, ennek ellenére egy kétséges törvényességű és tisztaságú versenyvizsga nyomán ismét vezetheti az intézményt, ezúttal 2026-ig.

Ez persze még nincsen kőbe vésbe, már csak azért sem, mert a Bihoreanul beszámolója szerint a tisztségre szintén pályázó másik három személy közül ketten is  bírósági úton szeretnék semmissé nyilváníttatni a versenyvizsga eredményét, mert véleményük szerint, ahogy mondani szokás, erősen lejtett a pálya Bradács Aliz előnyére. Dr. Maria Vancea, a korház kardiológus szakorvosa, illetve Paula Leş, egy máramarosi illetőségű közgazdász tehát jogi útra tereli a dolgot, amire a versenyvizsga körülményeit ismerve minden alapjuk meg is van.

Borítékolt győzelem, hazai pályán

Bradács Alizról köztudomású, hogy finoman fogalmazva az RMDSZ pártfogoltja, és kitűnő kapcsolatot ápol Cseke Attilával. Így kár is csodálkozni azon, hogy a menedzserjelöltek pályamunkáját elbíráló bizottságot éppen az RMDSZ margittai szervezetének elnöke, Árkosi Antal önkormányzati képviselő vezette, aki ugyanakkor a kórház adminisztrációs bizottságának elnöke is. A részrehajlás Bradács javára tehát többszörösen bebiztosított volt, amit az elbíráló bizottság tagjainak gondos megválogatásával is fokoztak. Árkosin kívül a szatmárnémeti kórház menedzsere, egy bizonyos Adrian Marc lett még az elbíráló bizottság tagja, valamint doktor Konrád Judit, a csíkszeredai kórház menedzsere, akit egy vaskohsziklási orvos, doktor Sorin Vesa helyett hívtak be a bizottságba. Vesa a Bihoreanul információi szerint nem óhajtott részt venni a készülő színjátékban, ezért hoztak helyette egy megbízhatóbb kádert.

A törvénytelenségek már ott elkezdődtek, hogy bár a teljes iratcsomó leadási határideje július hetedike, a fellebbezéseké pedig július nyolcadika volt, a menedzseri pályamunkákat alig július 12-én tették közzé, vagyis négy nappal a fellebbezési határidő lejárta után. Dr. Maria Vancea a maga részéről tiltakozott a jelöltek szerinte diszkriminatív, egyenlőtlen kezelése miatt. Pédaként felhozta, hogy csak Bradács Aliz pályamunkája volt színesben beszkennelve, a többieké csak fekete-fehérben, illetve csak Barádcsnak volt hozzáférése azokhoz a kérdésekhez, melyeket bárki feltehetett a kórház emailcímére elküldve, és amelyeket a pályamunkák nyilvános megvédésén kellett volna megválaszolni. Vancea azt is sérelmezte, hogy Bardács Aliz valamint Zsembinszky István (a kórház volt gazdasági igazgatója, aki szntén pályázott a menedzseri tisztségre) pályamunkája eleve szabálytalan, hiszen terjedelmük meghaladta a versenyszabályzatban rögzített húsz oldalt. Vancea arra is felhívta a bizottság figyelmét, hogy Bradács Aliz pályamunkájának egy része szerinte plagizált, mivel a szóban forgó részek egy bukaresti orvos pályamunkájából származnak, aki egy Ilfov megyei kórház vezetésére pályázva írta azokat. A panaszokat az elbíráló bizottság természetesen mint megalapozatlanokat visszautasította.

 

Súlyos hiányosságok, gyenge pontok

A menedzseri pályamunkákban mindegyik jelölt súlyos hiányosságokat jelölt meg, Bradács Aliz többek között a túldimenzionált szülészet és nőgyógyászatot, vagy éppen a hasonlóan kihasználatlan kapacitásokkal rendelkező belgyógyászati osztályt, ahol 66 ágy áll rendelkezésre. Ezek közül húsz ágy a kórház kihelyezett érmihályfalvai részlegén található, amit éppen Bradács Aliz kezdeményezésére hoztak létre. Az általa leadott pályaműben viszont ezt éppen a kórház gyenge pontjaként határozza meg, saját magáról állítva ki ezzel negatív bizonyítványt.

A kórházban ezzel szemben mindössze csak 6 ágy áll rendelkezésre járóbeteg kezelésre, és egyetlen egy sem szívbetegek számára, bár az esetszámok egyre növekednek. Az állami betegbiztosítótól származó bevételek a 2018-as teljes bevétel 50,14%-áról mindössze 39,89%-ra csökkentek, a személyi jellegű ráfordítások pedig 78,09%-ra nőttek, a gyógyszerek és alapanyagok esetében pedig csak 17%-ot tesznek ki. Az kórház laboratóriumát ugyan korszerűsítették de nincs akkreditálva, az orvosi és pénzügyi-számviteli részlegek vezetői csupán ideiglenes kinevezéssel bírnak, az intézmény pedig kifizetetlen tartozásokat görget maga előtt a beszállítókkal szemben.

Fotó: Bihoreanul

Formális kérdések, feszült hangulat a meghallgatáson

A kórházmenedzseri poszt odaítélésének menetrendje szerint sor került a személyes meghallgatásra is, ahol a négy pályázó közül három jelent meg, a negyedik jelentkező Paula Leş eleve jelezte, hogy jogi útra tereli az ügyet. Bradács Aliz csupán általánosságokban mozgó kérdéseket kapott, a válaszok is hasonlóan semmitmondóak, konkrétumokat nélkülözőek voltak. Annál inkább megizzasztották keresztkérdésekkel Dr. Maria Vanceat, talán azért is, mert eleve jelezte, hogy elfogultnak és részehajlónak tartja a bizottság tagjait és, fenntartja magának a jogot, hogy bírósági útra terelje az ügyet. Zsembinszky István mondandója főleg a bizottság vezetőjét, Árkosi Antalt zavarta, aki többször félbe is szakította Zsembinszkyt. A volt gazdasági igazgató ugyanis pazarlásról, fölösleges beruházásokról, üresen álló ágyakról, nagy számban fölöslegesen felvett alkalmazottakról, és rosszul megtervezett és kivitelezett felújítási munkákról is említést tett expozéjában.

Zsembinszky István, a kórház volt gazdasági igazgatója

Nem árt tudni, hogy Árkosit személyes elfogultság is vezette Zsembinszkyvel szemben, hiszen ez utóbbi még 2016-ban független polgármesterjelöltként mérettette meg magát Margittán. Ekkor történt, hogy egy istentiszteletet (!) követően Árkosi autójából kiszólva az alábbi szavakat intézte Zsembinszkyhez, idézzük: „Te áruló, te gané, dögölj meg!!!”  Ilyen előzmények után elképzelhető, mennyire pártatlan volt Árkosi Zsembinsky pontozása alkalmával. A végleges jegyek tükrözték is a bizottság hozzáállását: az RMDSZ politikai hátszelét maga mögött tudó Bradács Aliz 9,51-es átlagot kapott, Maria Vancea 6,37-es átlagot ért el, míg Zsembinszky István szókimondását mindössze 4,31-re értékelte az „elfogulatlan”, „pártatlan” bírálóbizottság, mely minden bizonnyal kizárólag szigorúan szakmai szempontok lapján döntött …

Maria Vancea a végleges jegy ismeretében megpróbálkozott a fellebbezéssel is, de a viszonyokra jellemzően még az sem derült ki, kikből is áll a fellebbezéseket vizsgáló bizottság. Így a doktornő a bírósághoz fordult, az ügy végleges elbírálásáig pedig a margittai kórház dolgozói és páciensei továbbra is Bradács Aliz szakmai hozzáértésére lesznek  utalva. Hogy pedig az mennyit ér, azt bizonyította az előző években.

K. Szalárdi István

 

 

 

Total
1
Megosztás
Total
1
Megosztás