Debrecenben is hergelik a népet a balliberálisok

A debreceni déli ipari övezetben felépíteni tervezett kínai akkumulátorgyár beruházásának felfüggesztését javasolja a városvezetésnek a Civil Fórum Debrecen Egyesület – jelentette az eléggé furcsa nevű Gondola Zsolt Zoárd, aki ügyvédként lett önkormányzati képviselője az álcivil balliberális szervezetnek a legutóbbi választásokon.

Azt mondta, az eddigi felmérések és a városban uralkodó közhangulat arra utalnak, hogy a lakosság többsége ellenzi a veszélyesnek ítélt üzem megvalósítását. A szervezetük állítólag eddig 4600 embert kérdezett meg, 72 százalékuk nem akarja az akkumulátorgyárat, egy helyi internetes szavazáson a megnyilvánulók háromnegyede utasította el az építkezést. Az önkormányzat által rendezett hétfői lakossági fórumot Gondoláék emberei végighangoskodták, botrányos bekiabálásokkal utasították el a tervezett beruházást. Egyszerűen belefojtották a szót azokba  a szakemberekbe, akik a beruházás paramétereit próbálták felvázolni.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára tavaly augusztus 12-én jelentette be, hogy Magyarország történetének eddigi legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben, ahol a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL), a világ legnagyobb akkumulátorgyártója hozza létre második európai üzemét mintegy 3 ezer milliárd forint értékben.

Gondola Zsolt Zoárd felszólította a fideszes városvezetést: függessze fel a beruházás előkészítését mindaddig, amíg további lakossági fórumokkal, társadalmi konzultációkkalvagy helyi népszavazással tájékozódnak a debreceniek álláspontjáról, és annak ismeretében döntenek a beruházás folytatásáról vagy teljes leállításáról. De a Civil Fórum Debrecen Egyesület máris úgy ítéli meg, „ha tovább folytatódik a beruházás, úgy egy lokális politikai krízis felé sodródunk, hiszen nem kell ahhoz jövőbelátónak lenni, hogy érzékeljük, ebből még baj lesz a helyi közösségek szintjén is”. Vagyis minden erról szól, hogy a gyurcsányi „ellenzéki összefogáshoz” tartózó, politikai versenypártként fungáló szervezet megbuktatná a jelenlegi vezetést Debrecenben, ahol a hagyományos balliberális pártok eddig nem nagyon rúghattak labdába.

Papp László, Debrecen fidesze polgármestere és a hétfő esti fórumon jelenlevő katasztrófavédelmi, környezetvédelmi, vízügyi és biztonsági szakértők egyértelművé tették: a tervezett beruházás minden tekintetben megfelel a legszigorúbb hatósági előírásoknak, „a CATL debreceni beruházása nem jelent sem egyéni, sem társadalmi kockázatot”. Az ügyben a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal is tart majd közmeghallgatást január 20-án a leendő gyár környezethasználati engedélyezési eljárása keretében.

A román sajtó már-már ujjongva  adott hírt arról – a magyarországi Soros-médiából merítve –, hogy a Debrecenbe tervezett kínai beruházást „elutasítja a város népe”.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Ami sérti az emberek igazságérzetét

Következő hír

Ritkán történik ilyesmi Romániában

Related Posts
Total
0
Megosztás