Most csak a nagyváradiakon múlik, lesznek-e magyar utcanevek a köztereken címmel adott ki tegnap egy közleményt az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezete. Alább olvasható, immár korrektúrázva.
Egy lépés választja el Nagyvárad magyarságát attól, hogy Szent László királyunk városának történelmi magyar utcanevei és térelnevezései végre kihelyezésre kerüljenek. Mint az ismert, a város önkormányzata idén is meghirdette részvételi költségvetési programját. A meghatározott eljárás nyomán kiválasztásra kerülő projektekre 1,5 millió lejt különítettek el. A program célja az volt, hogy a váradiak olyan projektötleteket javasolhassanak a város vezetőségnek, amelyek ténylegesen hozzájárulnak az életszínvonal növekedéséhez.
Ennek keretében a város történelmi örökségét, utca és térelnevezéseit turisztikai célból bemutató, többnyelvű – köztük magyar – táblák kihelyezését célzó terv is bekerült az online szavazással támogatható projektek közé. A hatalmas érdeklődésnek hála, a kezdeményezés saját kategóriájában első, összesítésben pedig második lett a szavazás lezárásának pillanatában. A következő lépésben a nagyváradi polgárok személyes, jelenléti szavazásra is sor fog kerülni, mely során szintén támogatnunk kell a történelmi magyar utcanevek kihelyezését. Nagyon fontos, hogy majd ezen a voksoláson is ott legyünk, hiszen most csak tőlünk függ, hogy sok évnyi küzdelmünk végre eredményesen záruljon.
Ugyancsak sikeres volt a nagyváradiak kedvelt pihenőövezete, a Sebes-Körös parti Szilvás kibővítését és rendezését célzó kezdeményezés, mely abszolút győztesként került ki a participatív költségvetés keretében benyújtott elképzelések közül, a legtöbb online szavazatot összesítve. Csakúgy, mint az utcanevek esetében, ennek a projektnek a sikeressége is a hamarosan sorra kerülő jelenléti szavazáson való részvételtől, az ott leadott szavazatok mennyiségétől függ. A személyesen történő szavazás részleteivel hamarosan jelentkezünk.”
Túl a hivatali bikkfanyelven kiadott közleményen, ami a legtöbb kérdést felveti a kétségtelenül érdekes kezdeményezés nyomán, az a „projekt” megvalósításának mikéntje, sőt egyáltalán a megvalósíthatósága. Az egyértelműen kiviláglik, hogy a kezdeményezők nem a legnagyobb fába vágták a fejszéjüket, azaz nem Nagyvárad összes létező (és egyre sokasodó) közterület-elnevezéseinek (jelenleg 900 fölötti számban) mindegyikét szeretnék magyarul is feltüntetni, ugyanis ezeknek nagy része nem magyar történelmi örökség. Elvben lehetne egy aktuális kétnyelvűsítést eszközölni, de ez egyszerre lenne fordítási probléma (voltak már hajmeresztő elképzelések) és komoly anyagi teher. Gyakorlatilag arra lenne esély, hogy a legutóbbi hivatalos magyar közterület-elnevezéseket tüntessék fel, de ez is felveti azt a megkerülhetetlen kérdést: mikori állapotokat kell és érdemes tekintetbe venni? Az 1918-ast vagy az 1944-est? (Az évtizedek során nem csupán az impériumváltások, hanem a politikai rendszerváltások is folyton módosították ezt az elnevezés-örökséget, mind a magyart, mind a románt. Csak egyetlen példa: a mai belvárosi Roman Ciorogariu utcát 1916-ban Úri, 1939-ben Episcop Ciorogariu, 1941-ben Hitler Adolf, 1947-ben József Attila, 1966-ban Porțile de Fier utcának hívták…) Ráadásul az 1918-as „várostérkép” sokkal kisebb volt az 1944-esnél, nem is beszélve annak mai terjedelméről. Az külön pikantériája ennek az ügynek, hogy a „történelmi örökséghez” való többségi viszonyulás manapság is igencsak kirekesztő, miközben a kisebbség ma is kénytelen eltűrni, hogy nemzeti, közösségi érzéseit sértő, bántó, valamint történelemhamisító közterület-elnevezésekkel és hivatali denominációkkal szembesül nap mint nap a Partium fővárosában.
