Elegük lett az amerikaiaknak Joe Bidenből

Az amerikai választók többsége nem szeretné, hogy Joe Biden újra induljon az elnökségért a 2024-es választáson – olvasható az AP hírügynökség és a NORC társadalomkutató intézet e heti felmérésében.

A pénteken kiadott közvélemény-kutatás alapján a z USA társadalmának egészét tekintve 73 százalék nem látná szívesen, ha a hivatalban lévő elnök lenne a Demokrata Párt jelöltje 2024-ben, amikor már 82 éves lesz. A párt szavazói körében az elnök indulását 52 százalék utasítja el, míg a magát függetlennek nevező választók 86 százaléka nyilatkozott így. Az ellenzéki Republikánus Párt regisztrált szavazóinak 93 százaléka nem szeretné, ha Joe Biden lenne a demokrata induló 2024-ben.

A közvélemény-kutatásból az is kiderül, hogy amennyiben Biden lesz a jelölt, akkor a demokrata szavazók 41 százaléka mondja biztosra és 40 százalék valószínűnek a hivatalban lévő elnök támogatását, miközben 19 százalék most azt mondja, biztosan nem szavazna a demokratákra, amennyiben Joe Biden neve szerepelne a szavazólapon.

A hivatalban lévő államfő hivatalosan még nem jelentette be, hogy újra jelölteti magát, de többször jelezte, hogy ez a szándéka, és legutóbb azt mondta, a megfelelő időt keresi a bejelentésre. Egyes sajtóhírek szerint jövő kedden teheti meg ezt.

Az AP-NORC áprilisi felmérése szerint az amerikai választók körében 42 százalékos Joe Biden elnöki tevékenységének elfogadottsága, ami enyhe javulást jelent az idén márciushoz képest, ugyanakkor jócskán elmarad a legmagasabb értéktől, a 2021 áprilisában mért 63 százaléktól.

Mint ismeretes, az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi elnökét sokan szenilisnek tartják – ennek számos jelét adta az elmúlt időszakban –, ugyanakkor köreit és családját korrupcióval gyanúsítják.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Az erdélyi műemlékek megmentéséért végzett munka elismerése

Következő hír

A Brüsszelben ügyködő „Hegedűs hadnagyok”

Related Posts
Total
0
Megosztás