Ezek csak rombolni tudnak

A magyar állam augusztus 31-től úgymond „átveszi” a Mathias Corvinus Collegium, a Batthyány Lajos Alapítvány és a Kék Bolygó Alapítvány feladatait és vagyonát, megszüntetve a szervezetek eddigi közérdekű vagyonkezelő státuszát – jelentette be a tiszás Facebook-kormány.

A döntés a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványi (kekva) modell felszámolásának része, a még mindig miniszterelnök Magyar Péter kijelentette, hogy az említett szervezetek egyike sem működhet tovább a jelenlegi formájában. Állította: a Batthyány Alapítvány 2022 és 2026 között közel 66 milliárd forint, a környezetvédő Kék Bolygó mintegy 25 milliárd forint állami támogatást kapott, míg az MCC-nek a MOL- és Richter-részvények mellett csak 2020-ban több mint 130 milliárd forint közpénz jutott. Annyit beismert, hogy senki nem tiltja meg a szervezeteknek a munka folytatását, de a különleges kekvás státusz, az állami finanszírozás és az átadott vagyon feletti rendelkezés korszaka lezárult. Vagyis a Magyar-korményzat ellehetlenítette az államosítással az eleddig közfeladatokat ellátott említett szervezeteket.

A budapesti döntések közvetlenül érintik az erdélyi szervezeteket és projekteket is. A Batthyány Lajos Alapítvány például az elmúlt években rendszeresen együttműködött a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel különböző tehetséggondozó és felsőoktatási programok terén. A sorosista-szekus-tiszás kozlosvári sajtó sietett „botrányos példaként” kiemelni, hogy ennek az alapítványnak a közvetett támogatásával jelent meg a Legato Alapítvány gondozásában Tőkés László összegyűjtött írásai első kötete.

A budapesti kormányzati döntés legsúlyosabb határon túli következménye az Mathias Corvinus Collegium (MCC) kiterjedt erdélyi bázisát érinti, amelyet ugyanezen sajtó hazug módon a „fideszes elitképzés” helyi központjaként aposztrofált és fúrt lendületlenül már jóideje. Az erdélyi magyar fiatalok tehetséggondozása, az általános iskolásoknak szóló FIT-program, illetve a magyarországi szakelőadók rendszeres meghívása hiába volt a szülők és közöznség egyöntetű vélemény szerint hasznos, a balliberális (főként kolozsvári) körök óriási elánnal támadták az MCC-t, és ehhez az RMDSZ egyes körei is hátszelet biztosítottak, mivel elirigyelték a Fidesz-kormányzattól érkező forrásokat.

A Transtelex.ro című nemzetellenes portál tort ülve örömködött afölött, hogy „a politikai hátszél elapadt, a büdzsé megroppant”. Értesüléseik szerint az erdélyi MCC-nél már a hivatalos kormányzati döntés előtt megkezdődtek a drasztikus leépítések, és a munkatársak jelentős részének felmondtak. Bár a 2026–2027-es tanévre a felvételit korábban meghirdették, az intézmény egyelőre semmilyen tájékoztatást nem adott arról, hogy a tömeges elbocsátások és a forráselvonások után elindul-e egyáltalán az őszi oktatás.

Tehetséggondozásra tehát nincs szükség, vagy ha igen, akkor azt majd elvégzi a román mélyállam, no meg a mindenhez (is) értő Magyar Péter…

De hogy egy friss példával is illusztráljuk a tiszás rombolás mértékét és csapásirányát: a táncoskomikusként elhíresült Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter bejelentett, hogy kormánya megszünteti a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítványt! Már nemcsak az erdélyi fiataloknak üzentek hadat, hanem a rákbetegekenk is…

R. B. M.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Mohácstól Csíkszentmodomokosig

Következő hír

Az izlandiak nemmel szavaztak az EU-ra!

Related Posts
Total
0
Megosztás