A román külügyminisztérium „sajnálatosnak” tartja, hogy az ukrán parlament a Velencei Bizottsággal való konzultáció nélkül fogadta el a nemzeti kisebbségekről szóló új törvényt, amely számos hátrányos kitételt tartalmaz az Ukrajna határai közé szorult nem ukrán etnikai közösségekre nézve.
A szaktárca ma közleményében leszögezték, a Velencei Bizottság véleményezése „minden bizonnyal hozzájárult volna ahhoz, hogy átfogó és az erre a területre vonatkozó európai jogi normák tekintetében világos szöveg szülessen”.
A bukaresti külügy azt is sajnálatosnak tartja, hogy a jogszabály elfogadása előtt nem egyeztettek az ukrajnai román közösség képviselőivel, ahogyan azt a román fél kérte. A minisztérium ugyanakkor felszólítja az ukrán hatóságokat, hogy „legalább ebben a szakaszban” konzultáljanak a Velencei Bizottsággal, és maradéktalanul hajtsák végre annak ajánlásait, a törvény ugyanis csak hat hónap múlva lépne hatályba.
A közleményben hangsúlyozzák, Románia támogatja Ukrajna európai uniós csatlakozási törekvéseit, és megérti az EU-hoz való közeledés felgyorsítására irányuló vágyat, de figyelmeztet, hogy az ezt a területet érintő jogalkotási folyamat váratlan felgyorsítása nagymértékben kihatott a nemzeti kisebbségek képviselőivel való konzultációra, amelyre a jogszabály elfogadása előtt sort kellett volna keríteni.
A minisztérium képviselői hangsúlyozzák, folytatják az egyeztetést mind az ukrajnai román közösség képviselőivel, mind az ukrán hatóságokkal az ott élő románok jogainak teljes körű tiszteletben tartása érdekében. „A román fél az ukrán féllel való kapcsolattartás során folyamatosan hivatkozott az ukrán elnök ígéretére, miszerint az Ukrajnában élő románok ugyanolyan bánásmódban részesülnek majd, mint a Romániában élő ukrán közösség tagjai” – szögezték le.