Fokozódik a NATO háborúja Oroszország ellen

Gyakorlatilag az egész Nyugat áll szemben Oroszországgal az ukrajnai „különleges hadműveletben” – jelentette ki Valerij Geraszimov hadseregtábornok, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke az Argumenti i Fakti című lapnak adott, a hírportálon hétfő éjjel megjelent interjúban.

Ilyen szintű és intenzitású katonai műveletekkel a modern Oroszország még nem találkozott. Országunk és fegyveres erői ellen ma gyakorlatilag az egész nyugat lép fel – mondta Geraszimov. Kitért rá, hogy a helyzet stabilizálása, az új (Ukrajnától elcsatolt) területek védelme és a támadó műveletek végrehajtása érdekében a vezérkarnak részleges mozgósítást kellett végrehajtania. Ilyen lépésre a Nagy Honvédő Háború óta nem volt példa.

Elismerte, hogy az orosz mozgósítási rendszer nem idomult teljes mértékben az új, korszerű gazdasági viszonyokhoz, ezért mindent menet közben kellett kijavítani. Közölte, hogy a régiókkal együttműködve 300 ezer embert állítottak fegyverbe.

Geraszimov, akit január 11-én neveztek ki az Ukrajnában harcoló egyesített csapatcsoport parancsnokává, azt hangoztatta, hogy az orosz vezérkar mindent megtesz a különleges hadműveletnek a főparancsnok (Vlagyimir Putyin elnök) által meghatározott céljainak elérése, valamint a létező katonai fenyegetésekből kiindulva az ország katonai biztonságának biztosítása érdekében.

Közben a tábornok által említett „nyugat” egyvégtében újabb és újabb oroszellenes lépéseken, szankciókon és akciókon töri a fejét, miközben nem csupán modern fegyverzettel és hadianyaggal árasztja el Ukrajnát, hanem zsoldosokkal és katonai kiképzőkkel is. A Zelenszkij-rezsimnek küldött fegyverek egy része az ukrán maffia kezébe kerül, de ezt nyugaton is tudják. Az ukrajnai korrupt államapparátus pedig a segélyekkel üzletel és lefölözi a pénzadományokat.

Időközben brutális kényszersorozás kezdődött Kárpátalján. A hivatalos adatok még mindig csak tizenkét magyar áldozatról szólnak, pedig ennél sokkal többen estek el, a szám már hónapokkal ezelőtt elérte a kétszázat, azóta pedig tovább nőtt.

Total
0
Megosztás
Total
0
Megosztás