Több ezren tüntettek a tervezett nyugdíjreform ellen a párizsi Concorde téren tegnap, a tiltakozók gyújtogattak és kövekkel dobálták meg a rendőröket. A hatóságoknak késő estére sikerült kiüríteniük a teret, a tömegoszlatás során könnygázt és vízágyút is bevetettek. A Le Figaro szerint 74 tüntetőt vettek őrizetbe a megmozdulás alatt.
Nem csak a francia fővárosban törtek ki zavargások, Nantes-ban, Marseille-ben és Dijonban is közbe kellett lépnie a rendőrségnek, miután erőszakossá váltak a megmozdulások.
Az elmúlt hetekben többször is tüntettek Franciaországban a tervezett nyugdíjreform ellen, több ágazatban is sztrájkot hirdettek a dolgozók. Párizsban pár nap alatt több ezer tonna szemét halmozódott fel a szemétszállítók munkabeszüntetése miatt. A reform részeként 62 évről 64 évre emelték a nyugdíjkorhatárt, ráadásul a Macron-rezsim egyszerűen megkerülte a törvényhozást.
A heves reakciót éppen az váltotta ki, hogy csütörtökön kiderült: Emmanuel Macron francia elnök a francia alkotmány 49.3-as cikkére hivatkozva parlamenti szavazás nélkül akarja kihirdetni a vitatott nyugdíjreformot, miután világossá vált, hogy a nemzetgyűlésben nincs biztosítva a többség a törvénytervezet elfogadásához. A nyugdíjreform Macron egyik legfőbb kampányígérete volt, a liberális elnök szerint a reform „létfontosságú” a nyugdíjrendszer életképességének biztosításához.
A nyugdíjreform – illetve kihirdetésének módja – a francia nemzetgyűlésben is heves reakciókat váltott. Élisabeth Borne kormányfő beszéde alatt többen bekiabáltak, a miniszterelnök lemondását követelték vagy a francia himnuszt énekelték. Az ülés után az ellenzék két bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, az elsőt centrista és baloldali pártok, a második a jobboldal nyújtotta be. Mindkét javaslatról hétfőn szavaz a Nemzetgyűlés.