Ismét baloldali anarchisták randalíroztak Budapesten

Erőszakkal és összehangoltan próbálta meg egy ,,néhány száz főből álló agresszív tömeg” a pénteki esti diáktüntetés után áttörni a rendőrsorfalat Budapesten, a rendőrök 15 embert igazoltattak, de csak két esetben tettek feljelentést csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatója szerint pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés és gyülekezési joggal visszaélés miatt egy-egy szabálysértési eljárást kezdeményezett a BRFK, de a jogellenes gyűlésen készült felvételeket tovább elemzik a nyomozók. A rendőrség szerint a pénteki budapesti, bejelentett és a BRFK által tudomásul vett gyűlés befejezését követően, 19 óra után a részvevők egy csoportja az Oktogonról az Andrássy úton megindult a Hősök tere irányába. A már jogellenes gyűlés résztvevői a Rippl-Rónai utca és a Lendvay utca kereszteződésében verbálisan, majd tettleg provokálták a rendőröket. Az egyenruhásokat lökdösték, kezdetben papírrepülőkkel, később különböző tárgyakkal dobálták: sörösdobozokkal, üveg-, fém- és műanyagpalackokkal, füstgránáttal, nagyméretű vascsavarral.

,,A néhány száz főből álló agresszív tömeg egy órán keresztül folyamatosan és összehangoltan, erőszakkal próbált áttörni a rendőrsorfalon” – értékelt a BRFK, hozzátéve, a rendőrök számtalanszor hangosbeszélőn keresztül szólították fel az embereket a jogsértő cselekmény befejezésére. Bár a rendőrök testi épségét közvetlenül veszélyeztető támadás egyértelműen megalapozta volna a rendőrségről szóló törvényben szabályozott kényszerítőeszközök alkalmazását, a rendőrök ,,óriási türelmet” tanúsítva, kizárólag testi erővel tartották vissza a jogellenes gyűlés erőszakos résztvevőit – fogalmaz a rendőrségi közlemény. A BRFK szerint ,,a rendőrök a lehető leghumánusabb módon hajtották végre feladataikat, jogszerűen, szakszerűen és arányosan jártak el”. Négy embert, akit a tömeg csaknem összepréselt, saját biztonsága érdekében a rendőrök emeltek ki a veszélyzónából.

A rendőrségi tájékoztató szerint a magyar karhatalmi szervek mindenkinek biztosítják a békés gyülekezéshez és a véleménynyilvánításhoz való jogot, azonban aki rendőrökre támad, azzal szemben határozottan, a jogszabályokban foglalt kényszerítőeszközöket alkalmazva intézkedni fognak.

Azt már a sajtó adta hírül, hogy a felhergelt, erőszakosan és illegálisan fellépő anarchista tömeget – amely fémtárgyakkal és zászlórudakkal támadott – a magyarországi ellenzéki pártok egyes vezetői uszították, sőt irányították, így például a Momentum, a Párbeszéd és a DK aktivistái, parlamenti képviselői. A nyugati körökből finanszírozott, balliberális dollárbaloldal a pedagógusok szociális helyzete ürügyén immár heti rendszerességgel igyekszik a társadalmi békét megbontani próbáló, demokrácia- és jogállamellenes zavargásokat kelteni Magyarországon, amelyek ellen a karhatalom nem mer kellő eréllyel és szigorral fellépni.

Pilhál Tamás a Magyar Nemzetben egyebek mellett így összegzett: „E történetben a diákok pajzsnak kellenek. (…) Ha szabad egy jótanácsot adnom az ifjaknak: a magyarországi baloldallal való bárminemű érintkezés káros az egészségre. Olyan, mint a szipuzás: elhülyültök tőlük. Kordonbontogatás helyett inkább olvassatok, tanuljatok, hogy kiművelt emberfők legyetek, ne Hadházyk, Fegyőrök! Ha nem akartok visszamaradni a szellemi-lelki fejlődésben, kerüljétek őket! Kerüljétek a rajtatok élősködő politikai pedofilokat!”

Egyelőre „csak” ezekkel támadnak
Total
0
Megosztás
Előző hír

Nemzettudat-hasadás a magyar baloldalon

Következő hír

Ülésezett a magyar fővárosban a KMKF

Related Posts
Total
0
Megosztás