Gurzó K. Enikő, az egykori nagyváradi független napilap, a Reggeli Újság egykori munkatársa a Budapesten megjelenő Magyar Nemzetben közölt a fenti címmel összegzést annak kapcsán, hogy a bukaresti sajtóban egy Gabriel Moisa nevű váradi román történész – akit a Nemzeti Liberális Párt vezette Bihar Megyei Tanács egy éve nevezett ki az általa fenntartott Körösvidéki Múzeum igazgatójának – cikksorozatban foglalkozott a magyarországi románok történetével, elnyomásával, sanyarú sorsával, szenvedéseivel stb. Nevezett amúgy immár sok éve közli nacionalista vétetésű, sajátos történelemszemléletű, olykor kimondottan magyarellenes „ismeretterjesztő” írásait a nagyváradi román sajtóban. Alább az MN-ben megjelent anyag olvasható.
Meghamisította a 2011-es népszámlálás eredményeit Budapest, hiszen a referendum szerint 35 641 román él az országban, vagyis 241,1 százalékkal több, mint tíz évvel korábban, ami valótlan – állítja Gabriel Moisa a bukaresti Adevărul című lapban a napokban megjelent elemzéseiben, közvetlenül a 2022-es magyarországi népszámlálás kezdete előtt. A történész azt bizonygatja, hogy a magyar kisebbségpolitika az etnobiznisz melegágya. Utánajártunk annak, mi lehet igaz ebből.
Miközben az Adevărul című román központi lap cikket közölt a napokban arról, hogy „Románia lassan, de biztosan elfogy”, hiszen tavaly minden korábbinál kevesebb, mindössze száznyolcvanezer gyermek született a tizenkilencmillió lakosú országban, Gabriel Moisa, a nagyváradi egyetem tanára, a Körösvidéki Múzeum igazgatója ugyanabban az újságban cikksorozatot közölt arról, miként és miért „ferdítette el” Budapest a magyarországi románok létszámát a statisztikában. Mindezt nyilvánvalóan a most október 1-jén kezdődő magyarországi népszámlálás váltotta ki.
Az olvasó azonnal azt hinné, Gabriel Moisa arról értekezik, hogy a magyar kormány a valóságosnál kevesebbnek hazudja a Magyarországon élő románok lélekszámát, mert így kevesebb jogot kell nekik biztosítani, holott éppen ennek ellenkezőjéről van szó: a történészprofesszor szerint Budapest meghatványozta a területén élő kisebbség létszámát a hivatalos kimutatásokban, fiktív személyeket állítva be románnak.
A Kolozsváron diplomázott, Nagyváradon élő román értelmiségi szerint valójában eltűnés fenyegeti a magyarországi román kisebbséget. A bukaresti újság szerkesztősége a maga részéről annyit tesz hozzá az állításhoz, hogy a szerző a budapesti kormány megdöbbentő manipulációjának rejtélyes hátterét leplezi le elemzésében. Nem árt tudni: a nagy lélegzetvételű elemzést az Információs Hadviselés és Stratégiai Kommunikáció Laboratóriuma, vagyis a román titkosszolgálat és a Román Akadémia közös műhelye rendelte meg és tette közzé a lapban, valamint a szervezet honlapján…
A leleplezés bevezetőjében azt olvashatjuk, hogy a trianoni szerződés aláírása után a magyarországi román lakosság száma rohamosan csökkenni kezdett, 2001-ben már csak 7995 románt tartottak nyilván Csonka-Magyarország területén az 1920-ban regisztrált 23 ezer lélekből. A közösség számára a legnagyobb érvágást az jelentette, hogy a román papok és tanítók közül sokan áttelepültek az újonnan alakult Romániába.
A 2011-es népszámlálás azonban demográfiai bummot hozott a román etnikumnak, erre pedig román részről senki nem számított. Ezt a Gyulán megjelenő országos román hetilap, a Foaia românească egyik régebbi, még a 2011. évi referendumot megelőző ankétja is alátámasztja: a főszerkesztő által megszólított magyarországi románok mindegyike arról beszélt, hogy közösségük érezhetően megcsappant.
Berényi Mária román történész becslése szerint az 1991-es és a 2001-es népszámlálás között a román kisebbség mintegy negyede lemorzsolódott, amit lelki traumaként élt meg a románság. A Budapesten élő szakember annak a félelmének is hangot adott, hogy a csökkenés ugyanilyen ütemben folytatódott. A kétegyházi önkormányzati képviselő, Gheorghe Ardelean felidézte: néhány évtizede a Békés megyei Kétegyháza lakosságának a hetven százaléka román volt, ma már a fele sem az. Többen is szóvá tették: a látványos gyérülés legfőbb oka, hogy kevés román gyerek születik.
A beolvadás mellett az önfeladás is fontos tényező: hogy lesznek olyanok, akik félnek magukat románnak vallani a népszámlálásokon, mások meg azért vallják magukat inkább magyarnak, mert szégyellik a származásukat. A Foaia românească arról is írt, hogy a románok egy része másodrangú állampolgárnak érzi magát, és hogy Magyarországon legfeljebb húszan élnek meg abból, hogy románok, és tudnak románul. Ez a román ifjúság számára sem nyújt fényes perspektívát.
Megkerestük az országos lap főszerkesztőjét, Eva Iova Simont, aki megerősítette az ankétban leírtakat. Fenntartja: nemhogy négyszeresére nőtt volna az elmúlt tíz év alatt a magyarországi román közösség, hanem inkább vészjóslón apadt. Arra a felvetésemre, hogy a kilencvenes évektől kezdődően számos román nemzetiségű román állampolgár is Magyarországra költözött, ahol magyar állampolgárságért folyamodott, pontosítja: az őshonos románok lettek kevesebben.
Az újságíró már évekkel korábban cikkezett a magyarországi etnobizniszről, azzal a féltő szándékkal, hogy nem a megfelelő személyek kezébe kerül a kisebbség képviselete. Hanem olyanokéba, akik erre a lehetőségre csak mint bevételi forrásra tekintenek, mert például nem román nemzetiségűek, vagy ha mégis, akkor nem őshonosak, így nem látják át a helyzetet, nem ismerik a helyi kisebbség valós problémáit. (Amikor 1993-ban Magyarország megalkotta a nemzetiségi törvényt, arra a tizenhárom őshonos nemzetiségre alapozta a jogszabályt, amelyek már legalább száz éve a területén élnek.)
A főszerkesztő szerint nem ritka, hogy az ország különböző régióiban kisebbségi önkormányzatokat alapító személyek – akik nem románok, és gyakran egyazon család tagjai – támogatást vesznek fel, amelyekből a közösség építése helyett nyaranta „tanulmányútra” mennek, például a Fekete-tengerre. Eva Iova Simon bár név szerint fel tudja sorolni, kik ezek, nem teszi meg a nyilvánosság előtt, hiszen egyszer már beperelték, amiért felszólalt a visszaélések ellen.
A román újságíró, aki temesvári doktoranduszként tanársegéd is a Szegedi Tudományegyetemen, leszögezi: nem arról van szó, hogy bajuk lenne a magyarokkal vagy bármely más nemzetiséggel, főként nem azokkal, akik érdeklődnek a román kultúra iránt. A Foaia românească előfizetői között is vannak Erdélyből áttelepült magyarok, akik a rendezvényeikre is eljárnak, érdekli őket, mi történik azzal a maroknyi románnal, aki Magyarországon él.
– Ha átköltöznék Romániába, biztosan követném a magyarországi eseményeket, és továbbra is olvasnám Márai Sándort. A kettős kötődés örökre megmarad. De sosem fogok Săvîrșinban [az Arad megyei Soborsinban – G. K. E.] RMDSZ-fiókot alapítani – mondja Eva Iova Simon.
Ami a pénzügyi spekulációt illeti, tény, hogy egy háromfős önkormányzat egy évre csaknem egymillió forintot kap működésre, ezenkívül még pályázhat is.
Évekkel korábban Békéscsaba mint megyei jogú város ötmillió forinttal pótolta ki a helyi kisebbségi önkormányzat büdzséjét. Évi hét-nyolcmillió forint pedig akkoriban szép összegnek számított, gazdálkodni lehetett belőle. A helyzet mégsem ennyire egyszerű, hiszen a kisebbségi önkormányzatok azzal arányosan kapják a kampánytámogatásokat, hányan regisztrálnak a nemzetiségi listákra, ezért mindegyik etnikumnak az a legjobb, ha minél többeket meggyőz arról, iratkozzanak fel a jegyzékére – nyilatkozta Dobos Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének munkatársa.
A nemzetiségi regisztrálások száma azért is fontos, mert ezzel arányosan állapítják meg a képviseleti helyek számát az önkormányzatokban. Vannak olyan települések is Magyarorszțgon, ahol jelölt hiányában megszűnt a román kisebbségi önkormányzat, így Bugyiban, Győrben és Pécelen. Vekerd például olyan Hajdú-Bihar megyei falu, amelyet az 1970-es évekig románok laktak. A mai napig egy temploma van, ortodox. A zsáktelepülés mára kiüresedett, hiszen akik elmentek innen tanulni, nem tértek vissza, az idősebbek, akik még románnak tartották magukat, elhunytak. A legutóbbi, 2011-es népszámláláson annyian sem vallották magukat románnak, hogy kiírható legyen a nemzetiségi választás, nyilatkozta lapunknak korábban a település polgármestere, Juhász István, aki maga is román, de nem vekerdi születésű.
A zömében román hívek alkotta magyarországi vidéki egyházak nyilvántartásai alapján hozzávetőleg ötezerre tehető azon románok száma, akik olyan településen élnek, ahol működnek román intézmények. Ahol nincsenek intézmények, ott közösség sincs. Magyarcsanádtól a Hajdú-Bihar megyei Bedőig hozzávetőleg húsz ortodox egyházközösség működik, Bedő már görögkatolikus, Pocsaj és Létavértes úgyszintén. Utóbbi két helységből elfogytak a románul beszélők, jóllehet Pocsajon alakult román önkormányzat olyan személyekből, akiknek a nagyszüleik, dédszüleik román anyanyelvűek voltak. Battonyán régóta van óvoda, iskola, templom, a közoktatási intézményeket fel is újították. A Romániából újonnan idetelepült román szülőknek ez kedvező, hiszen van kire bízniuk a gyerekeiket, amíg ők Aradon dolgoznak, véli a határ menti város elöljárója, Boros Csaba.
– Ahol nincs iskola, óvoda, nincs egyház, nincs civil egyesület, oda minek is kellene nemzetiségi önkormányzat? – teszi fel a kérdést Eva Iova Simon, és kiegészíti mondandóját: a magyarországi nemzetiségi törvény nem rossz, mert jogosítványokat ad a becsületes nemzetiségieknek az érdekérvényesítéshez. Ha van például hat gyerek, aki románul szeretne tanulni Makón vagy Budapest XVII. kerületében, a szüleiknek joguk van kérni a körzeti vagy a helyi óvodában, hogy indítsanak nekik román csoportot. De ők maguk is létrehozhatnak klubot, gondozhatnak temetőt, segédkezhetnek az egyházakban. Ellenben sokan nem ezt teszik, hanem kirándulni járnak, esznek, isznak a közpénzből. Amíg tömve a has, addig az emberek szavaznak, hangsúlyozza az újságíró.
Kirándulni közpénzből
A kétezres évek elején az észak-magyarországi Borsod-Abaúj-Zemplén megyében négy román önkormányzat is alakult. Kiderült, hogy azért, mert összevesztek a pozíciókért a helyiek, majd egy részüknek eszébe jutott, hogy vannak erdélyi felmenőik, és csináltak maguknak alternatív román önkormányzatot, kibabrálva haragosaikkal. További torzsalkodások során merült föl vádként a román közösségekben, hogy bár például Békés megyében nincs is olyan kisebbségi önkormányzat, amelyik kizárólag magyarokból állna, bizonyos fővárosi kerületekben viszont működnek ilyen testületek is.
A magyarországi románok egy része éppen a szabad identitásválasztásnak tulajdonítja, hogy a népszámlálással kapcsolatos előzetes félelmeik 2011-ben nem igazolódtak, hiszen a referendumon nem nyolcezren vallották magukat románnak, mint ahányan valójában lehetnek, hanem 35 641 fő. Vagyis 241,1 százalékkal többen, mint az előző népszámláláson.
Az eredmények közzététele után a magukat őshonosnak tartó románok nem hittek a szemüknek, de miután lecsillapodott az örömük, úgy gondolták, rájöttek, miért vannak papíron ennyien, milyen csalafintaság áll a számok mögött. Szerintük a 241,1 százalékos növekedés úgy jött ki, hogy mindenkit belekalkuláltak, aki a kérdőív utolsó oldalának három kérdése közül (Milyen nemzetiségű? Tartozik-e más nemzetiséghez is? Mi az anyanyelve?) valamelyikre azt válaszolta, hogy román. Tehát ha egy áttelepült romániai magyar azt írta be a második rubrikába, hogy román – az állampolgárságára gondolva –, automatikusan be lett sorolva a román etnikumúak közé is.
Eva Iova Simon úgy látja, a kérdésekkel megtévesztették a kevésbé tájékozott lakosságot, aminek következtében előfordult, hogy az említett három kérdésre háromféle választ adott ugyanaz a személy, vagyis hármas identitásról számolt be, ami persze létezhet. Nehezményezi azt is, hogy a nemzeti hovatartozásra vonatkozó kérdések megválaszolása opcionális volt. Ha a népszámlálóbiztos nem volt elég türelmes, a kérdőívet kitöltő személy pedig nem jelezte, hogy a nemzetiségre vonatkozó kérdésekre is válaszolni szeretne, azok szerinte kitöltetlenül maradtak. A fentebb felsorolt okokra vezethető vissza, hogy Méhkerék és Kétegyháza lakosságának többsége kettős identitásról nyilatkozott. Méhkerék 2093 lakosából 1637-en románnak vallották magukat, 1799-en magyarnak. Ha a két számot összeadjuk, 3436 jön ki, jóllehet a településen ennél jóval kevesebben élnek, alig többen kétezer főnél. Tehát ebben a községben is másfél ezer főnyi plusz román keletkezett a központi adatbázisban.
A bukaresti Adevărul cikksorozata azt is valószerűtlennek tartja, hogy a harmincötezernél több magyarországi románból 10 133 római katolikus, 8801 református, 271 evangélikus, 573 unitárius volna. Róluk inkább azt feltételezi, hogy kettős vagy hármas identitású magyarok, szlovákok, más nemzetiségűek. A már említett, jellemzően román nemzetiségű hívek által fenntartott görögkeleti, baptista és pünkösdista egyházaktól kikért taglétszám is cáfolja, hogy nagyszámú római katolikus, református, evangélikus és unitárius román élne a vidéki Magyarországon.
„Nem arról van szó, hogy az adatokat meghamisították, hanem az a baj, hogy értelmezhetetlenek. Ezt az illetékes hatóságnak is jeleztük” – mutat rá az országos román hetilap főszerkesztője.
Ezerfőnyi többlet
A Nemzeti Választási Iroda osztályvezetője, Czwick Dávid lapunknak azt nyilatkozta, a nemzetiségi névjegyzékükben 6565 román ember szerepel, az országgyűlési választásra kiterjedően 963 választópolgár. Ezek az adatok azonban nem a Magyarországon élő román nemzetiségű személyek valós létszámát tükrözik, hanem csak azt rögzítik, hányan regisztráltak a névjegyzékbe, és hányan tartották fontosnak, hogy részt vegyenek a választáson. A Központi Statisztikai Hivatal közlése szerint a 2011-es népszámlálás során 26 345 fő volt, aki a nemzetiségi kérdésre a román választ adta. A román állampolgárok száma viszont ennél jóval több, 78 911 fő volt, de az állampolgárságra adott válaszokat a nemzetiséghez tartozás kiszámításánál nem vették figyelembe.
Az Adevărul szerzője, Gabriel Moisa mégis valahogy másként értelmezte az adatokat, hiszen azt közvetítette a romániai olvasóknak, hogy a magyarországi statisztikák annak igazolására születtek, hogy a kisebbségi önkormányzatokba és a kisebbségi kulturális autonómiákba fektetett milliárdok megtérültek, és hogy az ország toleráns a nemzeti kisebbségekkel szemben. A romákkal szemben is, hiszen Kétegyházán tíz év alatt megkétszereződött a számuk a statisztikákban. Mindeközben a szélsőjobboldali Magyar Gárda fel-le masírozott az országban, és fajgyűlölők Molotov-koktélokat dobtak a cigányok házaira, a románoknak pedig nem engedte meg a magyar hatóság, hogy felállítsák Andrei Șaguna szobrát a gyulai román templom mellett, az ortodox egyház saját területén, olvasható a lapban.
A kijelentést, miszerint a nemzetiségi kérdés üzletté vált, Petrusán György, a szegedi egyetem nyugalmazott tanára is megerősítette a romániai cikksorozatban. Bár ő maga bekerült a Csongrád megyei román kisebbségi önkormányzatba, nem vette át a mandátumát arra hivatkozva, hogy nem tudna együttműködni a testület többi tagjával, akik magyarok. És ez másutt is így van, állította, magyarok ülnek a román kisebbségi önkormányzatokban.
Az őshonos románok jogaiért küzdő magyarországi románok szerint az álrománokra mi sem relevánsabb bizonyíték annál, hogy 2018-ban a román kisebbségi megfigyelőre – aki a parlamentben csak kisebbségi ügyekben szólalhat fel, és nincs szavazati joga – 428 személy adta le a voksát az állítólagos 35 651 románból. 2022-ben 526 fő. Úgy vélik, ez tükrözi leginkább, hányan vannak. A németek jobban megszervezték magukat, hiszen Ritter Imrét teljes jogú képviselőként sikerült bejuttatniuk a parlamentbe.
Megkerestük a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata elnökét, Kozma Györgyöt, fejtse ki véleményét a magyar kormány kisebbségpolitikáját ért vádakról és arról az állításról, miszerint magyar családok alkotnak román önkormányzatokat. Balesetére és elfoglaltságára hivatkozva a tisztségviselő annyit jegyzett meg, hogy az Adevărul cikksorozata etnobiznisszel foglalkozó második részének számos állítása nem tűnik helyénvalónak.
Magyar cenzúra?
A Szegedi Románok Kulturális Egyesülete elnökének, Ștefan Crâstának afelől nincsenek kétségei, hogy az őshonos román közösség megállíthatatlanul asszimilálódik, de azzal is számolni kell, hogy folyamatosan érkeznek Romániából román ajkúak Magyarországra dolgozni, letelepedési szándékkal, magyar állampolgárságot kérve. Crâsta szerint ugyanakkor mind a legutóbbi, mind a közelgő népszámlálás kérdései tág teret engednek az értelmezésnek. Hogy valaki baráti körben románul beszél, az nem azt jelenti, hogy román nemzetiségű, véli a tisztségviselő. Ennyi erővel minden erdélyi magyart is románnak kellene tekinteni. Releváns lehet ellenben az, hány ortodox él Magyarországon.
A görögkeletiek száma 2011-ben 5218 fő volt. Nyilván ennél több a román, hiszen nem mindenki nyilatkozott a vallási hovatartozásáról, ráadásul szép számmal akadnak a magyarországi románok között baptisták, pünkösdisták és görögkatolikusok is. De hogy nincs tízezernél több római katolikus és nyolcezernél több református magyarországi román, amiként ez a statisztikai táblázatból kiderül, az is biztos, mondja Ștefan Crâsta.
A beiskolázási számok sem arra utalnak, hogy aggodalomra lenne okuk a magyarországi románoknak, bár ez attól is függ, mihez viszonyítjuk: a sok évvel ezelőtti létszámhoz vagy a néhány évvel ezelőttihez. Az eleki román általános iskolában 18 elsős, a battonyaiban 17, a méhkerékiben 15, a kétegyháziban tíz, a körösszakáliban nyolc gyerek kezdte meg a tanévet. A legtöbben, 29-en Gyulán iratkoztak román első osztályba. A Nicolae Bălcescu Líceumban 71 kilencedikes kezdte meg a tanulmányait két párhuzamos osztályban. Tavaly 49-en végeztek, idén 42-en.
Szerettünk volna szót adni mi is a cikksorozatban többször idézett Petrusán Györgynek is, ám a tanárember elzárkózott a válaszadástól. Pedig korábban azt is kifogásolta, hogy a román értelmiségiek megszólalási lehetőségei cenzúrázottak, hiszen a magyar lektorok jóváhagyása nélkül sem tanulmányt, sem könyvet nem jelentethetnek meg a magyarországi románok történetéről. Aki megkerüli a magyar hatóságokat és kiadókat, szerinte mellőzve lesz. A román szaktekintély „csak” azt tévesztette szem elől, hogy lektorálatlan tanulmányt magyar szerző sem publikálhat rangos folyóiratban.
