Ünnepélyes díjátadóval és kültéri kiállításmegnyitóval zárult június 20-án a Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Tanszéke által a Szent László Napok kulturális fesztivállal és a Non-common Design Stúdióval partnerségben már harmadszor meghirdetett Publicritic – közölte a Szent László Napok sajtóirodája.
Az idén Művészet és pénz témával meghirdetett nemzetközi kritikai plakát- és GIF-pályázat minden rekordot megdöntött. A 2023. május 4-ei meghosszabbított határidőig 597 vizuális kritika érkezett be 314 alkotótól 48 országból. Új partner volt ugyanakkor Kína–Európa Nemzetközi Design és Kulturális Egyesület (CEIDA).
És ahogy a szervezők első perctől hirdetik, ezúttal is kivitték a művészetet az utcára: a szakmai zsűri által beválogatott 30 plakát és 20 GIF június végéig tekinthető meg a városi busz- és villamosmegállók hirdetőfelületein. A GIF-ek megjelenítéséhez mindössze arra van szükség, hogy az érdeklődők letöltsék az Artivive telefonos applikációt, amelynek segítségével a telefon kameráján keresztül szkennelhetők a városban kiállított statikus állóképek. Ugyanakkor, a kiállítás anyaga elérhető online formában a www.publicritic.com weboldalon, illetve a közösségi médiában.
„Amikor a Publicritic annak idején elindult, a kollégáink abban reménykedtek, hogy hagyományt teremtenek vele, nos, jelentem, ez annyira jól sikerült, amint azt az idei pályamunkák rekordszáma is bizonyítja, hogy most már bátran kijelenthetjük, ez a kezdeményezés lassan kezdi kinőni a kereteinket, hiszen immár egy nagyon komoly nemzetközi projektről van szó” – vont mérleget az ünnepélyes díjátadón Bökös Borbála, a PKE Bölcsészettudományi és Művészeti Kar dékánjának. Úgy fogalmazott: ha egyetlen szóval szeretné kifejezni a lényegét, azt mondanám, véleményformálás, kritika.
„Ezek a munkák nemcsak reflektálnak a bennünket körülvevő világra, és nemcsak a művészek önkifejezését helyezik előtérbe, hanem az egyediség, az eredetiség szószólói. Ez önmagában választ adhat az AI (mesterséges intelligencia – szerk. megj.) által felvetett problémákra. Az ember által készített képnek, vizuális produktumnak mindig magas értéke lesz, hiszen emberi tapasztalatból, érzelemből, kreativitásból születik. Egy friss szemlélet pedig mindig lendületet ad, és nem csak azoknak, akik a busz- vagy villamosmegállókban rácsodálkoznak ezekre a fantasztikus munkákra, hanem tágabb értelemben lendületet ad az egyetemünknek, a városunknak, a közösségeinknek” – mondta Bökös Borbála.
Zatykó Gyula, a június 19–25. között zajló nagyváradi Szent László Napok főszervezője is felidézte a kezdeteket, ahonnan sikerült eljutni oda, hogy idén immár 48 országban találkoztak a Szent László Napok logójával, amitől tulajdonképpen a kulturális fesztivál is nemzetközivé vált. „Egymást segítjük, amitől nagyobb az eredője. Egymást toljuk, húzzuk, erősödünk” – fogalmazta meg a fesztivál főszervezője, egyúttal abbéli reményének adva hangot, hogy az együttműködés folytatódni, gyarapodni fog.
Tolnay István, a Pro Universitate Partium Alapítvány kuratóriumának alelnöke szintén gratulált ahhoz, hogy ilyen széles körben ismert ma már a Publicritic. „Érdemes volt ezért az egyetemért küzdeni, és érdemes lesz tovább küzdeni, és együtt jó eredményeket elérni” – szögezte le a felsőoktatási intézmény egyik alapítója.
Kiss Sándor, az Academia Humana Alapítvány kuratóriumának elnöke eközben szavazásra invitálta a jelenlevőket, és kiderült, a többség hisz abban, hogy jövőre már meghaladja a százat azoknak az országoknak a száma, ahonnan pályaművek érkeznek.
A nemzetközi zsűri tagjai voltak: Balla Dóra Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész, habil. egyetemi docens, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Erőss István Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, rektor, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Liu Martin, a Kína–Európa Nemzetközi Design és Kulturális Egyesület (CEIDA) főtitkára, habil. egyetemi tanár, a Partiumi Keresztény Egyetem rektorhelyettese, Ted Efremoff vizuális művész, filmrendező, egyetemi docens, Közép-Connecticuti Állami Egyetem.
A 2023-ban Művészet és pénz témában kiírt nemzetközi tervezőgrafikai kiállítás díjazottjai:
- Díj poszter kategóriában: Luís Veiga – I’ll Go Bananas!
- Díj GIF kategóriában: Tenczler Gergő – ART AND-OR-IS MONEY
- Díj poszter kategóriában: Piotr Depta-Kleśta – I
- Díj GIF kategóriában: Benedek Orsolya – Flow
III. Díj poszter kategóriában: Bege Zoltán – House of Cards
III. Díj GIF kategóriában: Czirjék Patricia Beatrice – Spin the Coin
Közönségdíj poszter kategóriában: Ferenczi Beáta – Pay to Watch for 1 Minute
Közönségdíj GIF kategóriában: Kosztándi Kincső – Easy Money
A Szent László Napokról további részleteket megtalálhatnak a fesztivál honlapján (szentlaszlonapok.ro), illetve Facebook- és Instagram-oldalán.