Lecsaptak a nyugat-romániai hulladékmaffiára, de ez csak a jéghegy csúcsa


Két szállítmány illegálisan behozott olaszországi hulladékot fedeztek fel vasárnap a hatóságok egy Bihar megyei kereskedelmi vállalat telephelyén – számolt be a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT).

A bejelentést megelőzően a DIICOT a rendőrséggel együttműködve 44 helyszínen – többek között különböző cégek székhelyén és telephelyein – tartott házkutatást Arad, Bihar, Fehér, Hunyad és Szeben megyében. Az akció célja egy bűnszervezet felgöngyölítése volt, amelynek tagjai a gyanú szerint törvénytelenül hoztak be ipari és kereskedelmi hulladékot Romániába uniós tagállamokból jelentős haszonszerzés céljából – közölte az ügyészség.

A DIICOT korábbi közlése szerint a 2021-ben létrehozott bűnszervezet tevékenysége az ország nyugati megyéire és Bukarestre terjedt ki. Tagjai az ügyészek szerint értékesítés és újrahasznosítás ürügyén, a környezetvédelmi előírásokat megszegve hozták be külföldről az újrahasznosításra alkalmatlan hulladékot, veszélyeztetve ezzel a lakosság egészségét és a környezetet. A DIICOT szerint a bűnszervezet egyik csoportjának feladata az üzletkötés volt. Ők vették fel a kapcsolatot különböző európai vállalatokkal, amelyek az újrahasznosítható vagy hasznosítható hulladéknak álcázott szállítmányokat Romániába exportálták.

A bűnszervezet egy másik csoportja azokból a fuvarozókból állt, akik hamisított árukísérő okmányokkal Romániába szállították a legtöbbször ömlesztett, háztartási szemetet is tartalmazó hulladékot.

A bűnszervezet harmadik csoportját hulladékok hasznosítására vagy újrahasznosítására szakosodott romániai vállalatok vezetői voltak, akik a szállítmányokat megrendelték. A lebukás kockázatának csökkentése érdekében a fuvarozók csak hétvégén és általában éjszaka érkeztek a román határhoz, kihasználva az ellenőrzéseket végző személyzet fáradtságát, valamint azt, hogy a környezetvédelmi ellenőrök olyankor nincsenek jelen a határátkelőkön – részletezte a DIICOT. Közleményük szerint a bűnszervezet ellen indított eljárás során 57, összesen több mint 1500 tonna hulladékból álló illegális szállítmányt talált az ügyészség. Az ügyben közel 40 személyt kísértek be kihallgatásra a DIICOT temesvári székhelyére.

Romániában évek óta harsogja a média – számos tényfeltáró riporttal alátámasztva –, hogy az ország gyakorlatilag a nyugat szeméttelepévé vált 1989 után, sokmilliárdos biznisz az újrahasznosítás ürügyén behozott környezetszennyező, valójában soha újra nem hasznosított termédek ipari és kereskedelmi szemét, hulladék, selejt stb. Ez az “import” csak tetézi azt a mérgező örökséget, ami az erőltetett szocialista iparosítás után maradt a földön, föld alatt, vízben, levegőben.

A fenti hírhez kapcsolódik, hogy a román sajtó úgy tudja: a szemétmaffia egyik romániai vezérét, Bogdan Macrát akkor tartóztatták le, amikor törökországi nyaralásából hazatérve a nagyváradi repülőtér kifutójára lépett. A temesvári média azt is tudni véli, hogy a bihari telephely, ahol a tetemes mennyiségű itáliai hulladékot tárolták, Alsólugas (Lugașu de Jos) község területén található, amelynek polgármestere az az RMDSZ-es Sorbán Levente, akinek nevéhez számos politikai és sajtóbotrány fűződik.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Újabb felvidéki magyar választási kudarc

Következő hír

Gyilkos dél-spanyolországi diszkótűz

Related Posts
Total
0
Megosztás