A marosvásárhelyi születésű Kerekes István, a világon a „legdíjazottabb” magyar fotós művei képezik az irodalmi, művészeti, társadalmi, tudományos folyóirat 2025. évi 6. számának képanyagát. A közel két évtizede Mosonmagyaróváron élő képalkotóval Tóth Hajnal készített interjút Egy egyedi arcot könnyebb megtalálni, mint még különlegesebben lefotózni címmel.
A lapindító restitúciós rovat ezúttal a 170 éve született Reviczky Gyula egyik versét hozza olvasóközelbe. A kortárs költők közül Eszteró István, Lipcsei Márta, Fellinger Károly, Csontos Márta, Ferenczfi János, Czilli Aranka publikálnak a júniusi folyóiratszámban, amelyben prózai szövegeket Pósa Zoltán, Szentpáli Gavallér Zsuzsa, Lőrincz György, Kovács R. Andrea és Szentgyörgyi László közölnek.
A nyolcvanadik életévét betöltött Cseke Pétert, Erdély egyik legjelesebb „irodalmi napszámosát” nemrég köszöntötték és méltatták a Petőfi Irodalmi Múzeumban, az itt elhangzott laudációt annak szerzője, a kiváló irodalomtörténész, szerkesztő, tanár Jánosi Zoltán kínálta fel közlésre a Váradnak, címe: A „drága hadsereg”. Fiatal nagyváradi szerző is debütál a lapban: Erni-Szakács Szilárd a néhai kolozsvári író-szerkesztő, Mózes Attila novellisztikájának egyes aspektusait vizsgálja tanulmányában. Haraji Adalbert új miniesszéje A fiktív valóság sikere címmel jelent meg. A partiumi kisebbségtörténet egyik vadhajtását a nagykárolyi közíró, Boros Ernő mutatja be Emlékmű román hősöknek? címmel.
Fried Noémi Lujza ebben a lapszámban a nemrég elhunyt Ferenc pápa (sz. Jorge Mario Bergoglio) önéletrajzi kötetét recenzeálja, ami idén februárban jelent meg magyarul Budapesten Remény címmel. Lencar Péter ezúttal Pong Dzsunho dél-koreai rendező Mickey 17 című filmjét ajánlja a mozgóképrajongóknak. Végül, de nem utolsó sorban említjük meg Aniszi Kálmán beskatulyázhatatlan műfajú írását, ami egyszerre memoár és vádirat: Visszapillantás, avagy kései jogos jajkiáltás.
A VÁRAD 2025/6. száma újságosbódékban, könyvesboltokban vásárolható meg 10 lejért. Az előfizetés és egyebek iránt ezen a címen lehet érdeklődni: e-mail: varadszerkesztoseg@gmail.com. A korábban megjelent lapszámok a Varad.ro honlapról tölthetők le.
*
Kettős könyvbemutatót is szervez ezen a héten a szerkesztőség Nagyváradon. Lipcsei Márta költő két legutóbb megjelent kötetét mutatja be a VÁRAD folyóirat szerkesztősége június 19-én, csütörtökön 19 órától a Szent László Egyesület Kálvin utca 1. szám alatti székházának emeleti üléstermében.
A nyugalmazott fizikatanár a 2002-ben indult folyóirat egyik alapítója és egykori szerkesztője, akinek akkori lakásában gyűltek össze többször is a váradi írók, hogy a legendás Kelet-Nyugat folytatásaként megalapítsák és útjára indítsák az irodalmi, művészeti, társadalmi, tudományos folyóiratot a többes jelentésű, áthallásos „Várad” címmel, amely az ilyen-olyan buktatók és válságok dacára napjainkban éli 24. évfolyamát. Az író-olvasó találkozón egyébként a kiadvány friss, idei 6. számát is bemutatják röviden.
Lipcsei Mártának az évek során másfél tucatnyi kötete jelent meg (köztük egy-egy drámakötete magyarul és románul, illetve egy meséskönyv), a legutóbbiak a Kaiser László költő, szerkesztő nevéhez fűződő budapesti Hungarovox Kiadónál. A most bemutatandó Aszály című 2004 végén, a Ringató című pedig pár hete került ki a nyomdából. A költőnővel és új könyveivel való találkozásra mindenkit szeretettel várnak a szervezők.