„Meglett férfiak zokogtak” – 17 éve voksoltak a kettős állampolgárságról

Több mint egy évtized kellett ahhoz, hogy beforrjon az a mély seb, amelyet 2004. december 5-e okozott a magyar nemzet minden népben és nemzetben gondolkodó tagjának, határon innen és túl. Az alacsony részvétel miatt nem lett érvényes a voksolás, melyen többségbe kerültek az elszakított területeken élők mellett leadott szavazatok. 2010-ben az Országgyűlés elsöprő többséggel megszavazta a kettős állampolgárság megkönnyítéséről szóló törvényt, ismét egyesítve jogaiban a szétszakított magyarság alkotóelemeit.

Fekete betűs napja rendszerváltás utáni történelmünknek 2004. december 5-e: aznap az úgynevezett kettős állampolgárságról szóló (s emellett az egészségügyi közszolgáltatások ügyében is megtartott) népszavazáson a voksoló magyar állampolgárok egy jelentős része nemet mondott arra, hogy a magyar nemzet határon túl élő tagjai egyszerűsített eljárással jussanak magyar állampolgársághoz.

Válasz Trianonra

Még az első Orbán-kormány idején, 2001. június 19-én fogadta el a parlament – válaszként a trianoni békediktátum által kikényszerített helyzetre, hiszen a magyar állam akkor elveszítette több millió állampolgárát – a kedvezmény-, illetve státusztörvényt.

Mint a Felvidék.ma portál szerzője is fogalmaz, „A szomszédos államokban élő magyarokról” címet viselő 2001. évi LXII. törvény preambuluma többek között úgy határozta meg célját, hogy “a szomszédos államokban élő magyaroknak az egységes magyar nemzethez való tartozása, szülőföldjükön való boldogulása, valamint nemzeti azonosságtudata” a jogszabály kínálta eszközök segítségével is biztosítva legyen. A törvényt egyedül az SZDSZ nem szavazta meg.

A törvény oktatási-nevelési támogatáshoz juttatja a határon túli magyar iskolák tanulóit, illetve a Magyarországon igénybe vehető kedvezményeket (pl. utazási kedvezmény, diákkedvezmény) szabályozza, melyeket az úgynevezett magyar igazolvány vagy magyar hozzátartozói igazolvány kiváltásával vehettek igénybe a határon túli magyarok.

23 millió hazugság

A törvényt 2003-ban a szocialista kormány az EU-normákkal való harmonizálás ürügyén úgy “hígította fel”, hogy abból kikerült minden olyan elem, amely a románok és a szlovákok véleménye szerint nem felelt meg az európai normáknak.

2003 nyarán az MDF kísérelt meg elfogadni egy kedvezményes honosítási törvényt, ám a párt próbálkozása többszöri alkalommal sem járt sikerrel. A Magyarok Világszövetségének (MVSZ) vezetése 2003. augusztus 13-án úgy döntött, hogy népszavazást kezdeményeznek a nem magyar állampolgárságú magyarok kedvezményes honosításáról.

Az aláírások összegyűjtése 2004 májusában és júniusában zajlott. Szeptember 13-án az Országgyűlés országos népszavazást rendelt el az MVSZ kezdeményezése nyomán, Mádl Ferenc köztársasági elnök 2004. október 24-én a kórház-privatizációs szavazással egy napra, 2004. december 5-ére tűzte ki a referendumot.

A népszavazás kezdeményezőinek véleménye szerint az „igen” válasz győzelme esetén az Országgyűlésnek a kedvezményes honosítás egy új esetéről kellett volna törvényt alkotnia. Ebben az esetben a magát magyar nemzetiségűnek valló, külhoni, magyarigazolvánnyal rendelkező személy (vagy akit a létrehozandó törvény magyarnak mond) kérelemre magyar állampolgárságot kaphatott volna.

„Egyáltalán nem voltunk elragadtatva, hogy a Magyarok Világszövetsége népszavazást kezdeményezett 2004-ben. De miután ezt kierőszakolták, akkor mindent bele jelszóval, igyekeztünk segíteni” – emlékezik vissza Balassa Zoltán felvidéki magyar író a Hitel 2013. októberi számában.

Nem így gondolkodott az MSZP, melynek korifeusai Gyurcsány Ferenc vezényletével már a polgári kormány hivatali időszakában, 2002. januártól kezdve (ekkor írta alá Orbán Viktor magyar és Adrian Năstase román miniszterelnök a külhoni magyaroknak kedvezményeket nyújtó státusztörvény végrehajtásáról szóló megállapodást) “23 millió román munkavállaló” bevándorlásával riogattak.

Ennek a – már-már hisztériakeltő, irreális – retorikának a hatása erőteljesen érezhető volt a kormámnypártok népszavazásról szóló, főleg az MSZP-hez köthető ellenkampányában,

Rákoskeresztúron például – mint arról a Magyar Nemzet 2004. november 18-i számában is olvashattunk – ilyen röplapot terjesztettek a kormányzó szocialisták: „Ne fizessünk rá a kettős állampolgárságra! Ne fizessünk havi 20 000 forintot családunk pénzéből! Ne fizessünk mások helyett adót, nyugdíjat! Ne fizessünk állásunkkal az olcsó határon túli munkavállalók miatt! Ne fizessünk álmainkkal, mert nehezedik a lakáshelyzet! A kettős állampolgárság a határon túliak számára nem megoldás, viszont az országnak és nekünk jelentős teher. December 5-én szavazzunk nemmel!”

Hogy a valóságtól mennyire elrugaszkodott számok hangzottak el akkoriban, jól jelzi, hogy a Gyurcsány-kormány egyes számításai 800 ezer áttelepülőről szóltak – fűzi hozzá az Origo.hu. Az egyik legdurvább hazugság a Népszavában jelent meg, az alábbi címmel: „A határon túliak sorban állnak a magyar nyugdíjért”.

A Szabad Demokraták Szövetsége határozottan és nyíltan foglalt állást a kettős állampolgárság megadásával szemben. Fodor Gábor az SZDSZ novemberi tanácskozásán óvott a nemzetállami eszme erősítésétől, és nem szavazatra biztatta a párt tagságát. Az SZDSZ azzal riogatott, hogy a határon túli magyarok nem adózó, de jogaival élő tömegként jelennek majd meg, ezzel túlterhelve a magyar államháztartást.

Cinizmus?

Az MSZP kampánynak különös eleme volt, hogy többek között egy Erdélyben nyomtatott kiadvánnyal kampányoltak a kettős állampolgárság ellen. Szijjártó Péter akkor úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc üzletemberként gondolkodott, amikor Erdélyben állíttatták elő a brosúrát, mivel ott olcsóbb a munkaerő.

“Ez a lépés olyan, mintha az amerikaiak japánokkal készíttették volna a Hirosimára ledobott atombombát” – hangsúlyozta Szijjártó.

Eredményes eredménytelenség

A referendumnak a kettős állampolgárságra vonatkozó kérdése így hangzott: „Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással – kérelmére – magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. törvény 19. paragrafusa szerinti magyarigazolvánnyal vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?”

Emellett volt egy másik kérdés is, mely a kórház-privatizációról szólt: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, ezért az Országgyűlés semmisítse meg az ezzel ellentétes törvényt?”

A kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredménytelenül zárult, mert sem az igen, sem a nem szavazatok aránya nem érte el az érvényességhez szükséges 25 százalékot. (Eredménytelen volt a másik kérdésben megtartott referendum is.) A voksoláson megjelent 3 017 739 fő, mely az összes szavazásra jogosult 37,49 százaléka volt, nagyjából fele-fele arányban szavazott igennel illetve nemmel; a kedvezményes honosítást a voksolók többsége, 1 521 271 fő támogatta, ez 51,57 százalék.

Nemmel 1 428 578 ember voksolt, ez a leadatott szavazatok 48,43 százaléka volt. A megjelentek közül 61 168 fő szavazata érvénytelen volt, ez a voksok 2,03 százaléka.

“Kisül a szemem a szégyentől”

„Meglett férfiak zokognak a kagylóba, és egymást érik az elkeseredett hangú sms-ek. Kisül a szemem a szégyentől, hogy magyar tagadja meg a magyart – írta valaki, más meg arról számol be, hogy gyászol a lelke” – jellemzőnek mondható az, ahogy a székelyudvarhelyi Príma Rádió munkatársai érzékelték a kialakult helyzetet a voksolást követően. A Magyar Nemzet 2004. december 8-i cikkében (Mostohaanya-ország) leírt helyzet viszonylag rövid ideig tartó, ám súlyos bizalmi válsághoz, kenyértöréshez vezetett az összmagyarság sorain belül, különösen az erdélyi magyarok részéről.

(Udvardy Zoltán / Hirado.hu)

Total
0
Megosztás
Előző hír

Újabb román–magyar konferenciát szervezett az EMNT

Következő hír

A titkosszolgálatok támadása idegen érdek

Related Posts
Total
0
Megosztás