Négy embert megölt a vonat a Dunántúlon

Négyen meghaltak, egy ember életveszélyesen megsérült az új év első napján a dunántúli Tapolcánál, ahol egy vonat és személygépkocsi ütközött – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrségi tájékoztatás szerint a baleset Tapolca közigazgatási területén, a 7345-ös számú úton egy vasúti átjáróban történt. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint a balesetben három fiatal férfi és egy fiatal nő a helyszínen életét vesztette, egy 17 éves nőt pedig életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopterrel vittek kórházba.

Tapolca polgármestere a város hivatalos közösségi oldalán azt írta: az áldozatok sümegi és csabrendeki fiatalok voltak. Családjaiknak felajánlotta a tapolcai önkormányzat segítségét, amiről a két település polgármesterét is tájékoztatta. Közölte: a tragédia miatt január 2-át gyásznappá nyilvánítja, és kezdeményezi a MÁV-nál, hogy a vasúti átjáróba sorompót helyezzenek ki, mert több baleset is történt már ott.

A Mávinform a vasúttársaság honlapján azt közölte: a Tapolcáról Budapestre 9 óra 34 perckor indult sebesvonat Kisapáti közelében ütközött egy személygépkocsival. A vasúttársaság tájékoztatása szerint az átkelőben a fénysorompó jól működött, tilos jelzést mutatott. A vonaton senki sem sérült meg.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a balesethez a badacsonytomaji hivatásos, a tapolcai önkormányzati és a szintén tapolcai önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik a műszaki mentés mellett a vonat utasainak átszállításában is segítettek.

Total
0
Megosztás
Előző hír

Nemzetárulók és hazaárulók

Következő hír

Óévbúcsúztató a megállt idő országában

Related Posts
Total
0
Megosztás