Felavatták október 30-án, hétfőn délután Petőfi Sándor egészalakos szobrát a szatmárnémeti István-téren. A munkás hétköznap ellenére elég sokan gyűltek össze a helyszínen ez alkalommal, és felsorakoztak az ilyenkor már elmaradhatatlanná vált, önelégült és dicsekvő kortesbeszédeket mondó, elcsépelt frázisokat hangoztató politikusok.
A poéta születésének 200. évfordulójára való hivatkozással és a Petőfi-emlékév egyfajta partiumi betetőzéseként hirdették meg a szoboravatást. A 24. életévében járó Petőfi számára a szatmári tájon töltött mintegy másfél esztendőt felölelő időszak „a mulandó ifjúság s a múlhatatlan szerelem” kora. Ahogy ő nevezte, „az ígéret földje”, ahová a barátság legönzetlenebb szeretete és a szerelem kötötte, valamint alkotásainak egész sora kapcsolta: verseinek több mint egytizedét, 105 költeményét írta a megyében – emlékeztettek a helyi sajtóbeszámolók, tudni vélve, hogy Szatmárnémetiben 46, Nagykárolyban 6, Erdődön 12, míg az akkor még Szatmár vármegyéhez tartozó Koltón 31 versét írta Petőfi, közülük számos a magyar irodalom remekei közé tartozik. „Az eleven emlékezet dacára, mégis bő másfél évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy előbb egy mellszoborral emlékezzen meg róla a város, majd újabb két évtizednek ahhoz, hogy mától Petőfi Sándor egész alakos szobra álljon Szatmárnémetiben – mondta a helyszínen a polgármester.
Deák Árpád nagyváradi szobrászművészt kérték fel a szoborminta megalkotására, akinek keze munkáját dicséri a szatmári megyeszékhelyen II. Rákóczi Ferenc mellszobra a Láncos-templom mellett és Széchenyi István egészalakos szobra a központi parkban.
Az új szobor leleplezését követően Schönberger Jenő római katolikus és Bogdán Szabolcs János református püspök áldotta meg azt. Az ünnepség koszorúzással zárult.
Hogy miért pont október 30-án, egy közönséges hétfői napon avatták fel Petőfi Sándor egészalakos szobrát Szatmárnémetiben? Mint azóta megtudtuk: így és ekkor értek rá a magyarországi és romániai politikusok…
