Rendhagyó, kettős könyvbemutató Marosvásárhelyen

November 18-án, pénteken 18 órától rendhagyó könyvbemutató keretében ismerheti meg a marosvásárhelyi közönség a Tőkés László EMNT-elnök 70. születésnapjára meglepetéskötetként megjelent Isten szeretetében, Erdély ölelésében – Tőkés László 70 című könyvet, valamint a 2015-ben elhunyt, volt marosvásárhelyi polgármester, Fodor Imre Tanulságaink kézikönyve című kötetét.

A vásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Ház Szent Mihály-termében megrendezésre kerülő rendhagyó könyvbemutatón jelen lesz Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Kincses Előd, ügyvéd, Tőkés László harcostársa, Fodor Pál, Fodor Imre testvére, valamint Tófalvi Zoltán, a Fodor-kötet szerkesztője.

Az Isten szeretetében, Erdély ölelésében – Tőkés László 70 címet viselő könyv az elmúlt három évtizedből válogatott beszédeket, állásfoglalásokat és elmélkedéseket, valamint a vendégszerzők Tőkés Lászlóról írt méltatásait tartalmazza, s egyfajta áttekintését nyújtja annak a küzdelmes életútnak és a köz szolgálatában végzett munkának, melyet bátran nevezhetünk Tőkés László megkerülhetetlen életművének.

A Tanulságaink kézikönyve című kiadvány a városépítő polgármester, Fodor Imre sajtó alá rendezett kéziratait tartalmazza – kiegészülve egy tudományos értékű bevezető tanulmánnyal és számos hasznos információt tartalmazó lábjegyzettel. Ez egy századokon átívelő székely családi krónika, ugyanakkor a kötet lapjain kibontakoznak az olvasó előtt a világ minden részébe szétszóródott Fodor-utódok egyetemes mércével mérhető történetei, páratlan megvalósításaik, valamint Fodor Imre Marosvásárhely polgármestereként megélt küzdelmes pillanatai – közölte a szervező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája.

Total
0
Megosztás
Total
0
Megosztás