Újra megnyitották a romániai Hosszúmező (rom. Câmpulung la Tisa) és az ukrajnai Taracköz (ukránul: Тересва) közötti vasúti határátkelőt – közölte ma az Agerpres hírügynökség a román vasúttársaság kolozsvári tartományi igazgatósága bejelentése nyomán.
A Tiszán átvezető vasúti hídon, amely a két települést köti össze, utoljára 15 évvel ezelőtt haladt át vonat. A kárpátaljai Taracköz Técsőtől keletre, a Tisza és a Tarac összefolyásánál, Nagykirva és Szentmihálykörtvélyes közt fekvő település, Trianon előtt Máramaros vármegye Taracvízi járásához tartozott, járási székhelyként, ma a Técsői járás hétezres lélekszámú települése.
A CFR SA vasúttársaság közölte: az ukrajnai háború kirobbanása óta jelentős erőfeszítéseket tettek azért, hogy ismét járhatóvá tegyék az Ukrajnába és a Moldovai Köztársaságba vezető vasútvonalakat, illetve lehetővé tegyék a forgalomnövekedést ezeken a vonalakon. E program keretében felújították a Tisza bal oldalán haladó széles nyomtávú vasúti pályát, amely az ukrajnai Terebesfejérpatak (ukránul: Ділове) és a romániai Visóvölgy (rom. Valea Vișeului) között szeli át az ukrán–román határt. Ezt a határátkelőhelyet október 12-én nyitották újra.
A vasúttársaság közleménye szerint folyamatban van jelenleg a Hosszúmező–Máramarossziget széles nyomtávú pálya, és a Visóvölgy–Máramarossziget vegyes nyomtávú pálya felújítása. Ezeket a munkálatokat az év végéig befejezik. Személyvonatok egyelőre nem közlekednek a megnyitott vasúti pályákon.