A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) a hétvégén rendezte meg formális tisztújító küldöttgyűlését a sóvidéki Szovátán, a Teleki Oktatási Központban, ahol a megyei küldöttek elfogadták a 2022-es évre vonatkozó jelentéseket és megválasztották a „szakmai szervezet” új elnökségét – adta hírül az MTI.
Újabb négy évre megerősítették tisztségében a korábbi operatív elnökség négy tagját. Burus-Siklódi Botond országos elnök, Ferencz-Salamon Alpár általános elnökhelyettes (midketten csíkszeredaiak) lett ismét, a temesvári illetőségű Halász Ferenc partiumi, a sepsiszentgyörgyi Kiss Imre székelyföldi területi alelnök. A közép-erdélyi alelnöknek Szőcs Ildikót, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatóját választották meg, aki főleg szórványmegyék magyar oktatásáért felel. Már ahol még létezik állami magyar nyelvű oktatás (Krassó-Szörény megyében például már nincs)…
Az operatív elnökség összetétele egy új alelnöki tisztséggel is kiegészült, a pályakezdő pedagógusok támogatásáért felelős alelnök Tamási Zsolt, az önállóságát elveszített marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium igazgatója lett.
A küldöttgyűlés a megyei, széki vagy körzeti elnökökből, a történelmi egyházak delegált képviselőiből és a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége képviselőjéből álló, megújult országos elnökség összetételét is jóváhagyta, valamint az etikai és cenzorbizottság tagjait is megválasztotta.
Az újraválasztott RMPSZ-elnök a szemléletmódváltás szükségességét hangsúlyozta a fejlődés egyik előfeltételeként, hozzátéve, hogy ennek fő elemei az elköteleződés, az együttműködés, a tradícióra épülő innováció és korszerűsítés. Ebben csapatmunkára, a kollégák hatékony együttműködésére számít. A több mint 30 éves múltra visszatekintő RMPSZ 1991-ben alakult, tevékenységével a magyar nyelvű tanítást, minőségi oktatást és nevelést kívánja szolgálni a romániai közoktatás valamennyi szintjén. Gyakorlatilag megalapítása óta az RMDSZ nevű politikai szervezet felügyelete alatt működik, különösen az utóbbi években vált egyértelművé ez az alárendeltség.