A bukaresti kormánypropagandát és sajtóját eluralta a bejelentés: Romániában újabb 1,1 milliárd euró (420 milliárd forint) értékű gazdasági és szociális intézkedéscsomagról állapodtak meg hétfőn a kormánypártok. Újabb és újabb tervek, ígéretek hangoztak el a súlyosbodó gazdasági és szociális helyzet láttán.
A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részvételével tavaly novemberben alakult nagykoalíció tervei között szerepel, hogy kilenc hónapos hitelmoratóriumot vezet be a banki hitelekre azoknak az állampolgároknak és vállalkozásoknak, akik és amelyek az elmúlt időszak válságai miatt pénzügyi nehézségekkel küzdenek.
Július elsejétől béremeléseket terveznek a közszférában: a közalkalmazottak (számuk 1,3 millió) egyelőre a 25 százalékát kapnák meg annak a béremelésnek, amely a korábban elfogadott, de rendre elnapolt egységes bértörvény alapján megilletné őket. Továbbá egyszeri, 700 lejes (140 euró) támogatást ígért azoknak a nyugdíjasoknak, akiknek a havi járandósága nem éri el a 2000 lejt.
A kormánypártok ugyanakkor „a költségvetési konszolidáció és az államháztartási hiányra vonatkozó kötelezettségvállalások betartása érdekében” legalább 10 százalékkal akarják csökkenteni a költségvetési kiadásokat (ez alól kivételt képeznek a beruházások, bérek, nyugdíjak és szociális támogatások), létszámstopot vezetnek be a közszférában, és 10 milliárd lejjel akarják növelni az általános konszolidált állami költségvetés bevételeit. A kormányzat fel akarja gyorsítani az operatív programok és az országos helyreállítási terv forrásainak felhasználását, ennek érdekében a havonta értékeli az uniós pénzek lehívásának helyzetét.
Arról szó sincs, hogy a kiváltságos (adómentességet és luxusbéreket-nyugdíjakat élvező) rétegek és kasztok nyugati nívójú jövedelmeit csökkentve a szegénységi küszöbön tengődők helyzetén javítani óhajtanának. A tervezett, beígéret intézkedésekről a politikai ellenzék máris lerántotta a leplet: a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) ügyvivő elnöke kínosnak és a valóságtól elrugaszkodottnak tartja a kormány által hétfő este bejelentetteket.
Cătălin Drulă egy Facebook-bejegyzésben azt írta, miután hónapok óta követelik a kabinettől a költségvetési hiány csökkentését és a hitelfelvétel mérséklését az infláció féken tartása érdekében, a kormány újabb kiadásnövelő intézkedéseket jelentett be. „És cserébe kaptunk néhány üres ígéretet. Hogy javítanak az adóbegyűjtésen. Hogy felgyorsítják a PNRR-t (országos helyreállítási és ellenállóképesség-növelési terv – a szerk.), amelyikből most csúfot űznek. És ami a legarcátlanabb: július elsejétől befagyasztják az állásokat. Vagyis az elmúlt 8 hónap alkalmazási őrületét követően még adnak maguknak egy hónapot. Ez pontosan olyan, hogy majd hétfőtől felhagyunk a dohányzással” – fogalmazott.
Az USR ügyvivő elnöke szerint a kormány figyelmen kívül hagyja a gazdasági növekedés lassulására vonatkozó előrejelzéseket. Drulă szemfényvesztésnek tartja a költségvetési kiadások 10 percentes csökkentésére vonatkozó ígéretet is, mivel a kivételként megjelölt tételeket leszámítva csak a javakra és szolgáltatásokra fordított kiadásokból lehetne lefaragni, ez azonban a költségvetés elenyésző részét, mintegy 13 százalékát teszi ki. „Ciucă nem ért a gazdasághoz, Ciolacut pedig nem érdekli. Ezek a Iohannis irányította felelőtlen emberek teljes sebességgel vezetnek bennünket a csőd felé” – tette hozzá az USR vezetője, egy mondatban minősítve a katonatisztből lett liberális kormányfőt, a baloldal leendő miniszterelnökét és az amerikai-német-francia kottából hegedülő államfőt.