Négy személy került kórházba vasárnap, miután egy férfi rálőtt néhány személyre Lupényban. Egy 64 éves meglőtt férfi állapota súlyos.
A rendőrség büntetőeljárást indított a 48 éves Galac megyei férfi, Daniel Dumitra ellen gyilkossági kísérlet miatt. A gyanúsított vasárnap délután egy marokfegyverből rálőtt egy autóra, amelyben többen ültek, azután elmenekült a helyszínről. A rendőröknek néhány óra múlva sikerült elfogniuk csendőri segítséggel a város közeli erdős területen, és kihallgatásra vitték a kapitányságra, ami hosszú órákig tartott.
A rendőrség arról is tájékoztatott vasárnap esti közleményében, hogy a férfi ellen két távoltartási végzés is érvényben volt a támadás elkövetésekor, amelyeket a petrozsényi bíróság állított ki. Egyik végzés sem kötelezte elektronikus nyomkövető viselésére a férfit.
Sajtóhítek szerint az elkövető a volt felesége jelenlegi családjára támadta rá, de a nyomozásnak kell kiderítenie, hogy pontosan mi áll az ügy hátterében és hogy milyen jogosultsággal birtokolt lőfegyvert Dumitra. Egyes orgánumok szerint az autóban a válófélben lévő volt feleség, annak jelenlegi élettára, két rokon és egy kilenc éves gyermek ült. Négyen sérültek meg, de csak három felnőtt van még kórházban lőtt sebekkel, a merénylő volt apósának az állapota válságos.
Lupény (románul: Lupeni, németül: Schylwolfsbach), az osztrák–magyar monarchia egykori bányavárosa Dél-Erdélyben, ma a Hunyad megyei Romániában van, 18 ezer lakosából alig 800-an vallották magukat magyarnak a legutóbbi népszámláláskor.
