Felújítanák a Teleki-palotát Kolozsváron

A Kolozs Megyei Tanács azt közölte ma az MTI-vel, hogy felújítják a késő barokk építészet egyik kiemelkedő alkotását, a Teleki-palotát Kolozsváron, miután a jóváhagyták a beruházás műszaki-gazdasági mutatóit.

A Kolozsvár belvárosában, a Farkas utcában (mai hivatalos neve románul Str. Mihail Kogălniceanu) található műemlék épület a becslések szerint 67,5 millió lejből (4,55 milliárd forint) újulhat meg. 1790 és 1795 között épült Joseph Leder építész tervei alapján. Építését II. Teleki Ádám gróf kezdte el, majd utódok hiányában unokaöccse, Teleki László folytatta. A házat a fia, Teleki József történetíró, Erdély gubernátora örökölte, akinek idejében az emeleti szalon az erdélyi közélet fontos színhelyévé vált, melyet kormánypárti és ellenzéki közéleti szereplők is látogattak. Az 1930-as években a palota a római katolikus egyház tulajdonába került, majd a kommunizmus idején államosították, és kollégiumként, lakóházként használták.

A beruházás költségeit a tulajdonrész nagysága alapján osztották el a tulajdonosok között: az összeg több mint 36 százalékát a megyei önkormányzat állja, 37 százalékot a kolozsvári önkormányzat, 26 százalékot pedig az épületben lakó magán- és jogi személyek adnak. A felújítás után az épületet továbbra is a megyei könyvtár egyik fiókja használja, mely az ingatlan leromlott állapota miatt ideiglenesen másik helyszínre költözött.

A Teleki-palota Kolozsvár egyik legértékesebb, késő barokk és klasszicista elemeket is magán viselő épülete a főtéri Bánffy-palota után. A felújítás után bekapcsolnák a város és a megye kulturális-turisztikai körforgásába. Kiderült, hogy a kolozsvári önkormányzat már tavaly meghirdette a közbeszerzést a tervezésre, a következő szakaszban pedig a műszaki terv és a kivitelezési dokumentáció készül el. Utóbbi szerint a felújítás során új alapozás készül az épület nyugati oldalán, megerősítik a falakat, helyreállítják a megrongálódott oszlopokat, megerősítik a boltozott födémeket. Restaurálják a tetőszerkezetet, homlokzatokat, faelemeket, kicserélik a villany-, víz-, csatorna- és fűtéshálózatot. Az épület korszerűsítése mellett az udvart is rendezik, a kerítést is felújítják. De azt nem tudni, hogy erre az egészre hány évet kell várni…

Total
0
Megosztás
Előző hír

Románok mondják saját országukról

Következő hír

Haladékot kapott az FK Csíkszereda

Related Posts
Total
0
Megosztás