Az apróhirdetéssel toborzott, globalista háttérhatalmi összeesküvéssel megválasztatott tiszás palamenti többség a polgári ellenzék kivonulása és ellenszavazata mellett tegnap elfogadta a Magyar Köztársaság és a demokratikus magyar jogállam szétverésének újabb lépéseit, és a tragikus folytatás is megállíthatatlannak tűnik. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász Nemzeti ellenállás a polgári gondolat jegyében című írásában elemzi a kialakult helyzetet. Alább olvasható.
Nézzük a tényeket. 2026 áprilisában a magyar választók egyértelmű ítéletet mondtak: 16 év után leváltották a nemzeti kormányt. A Tisza Párt kétharmados többséget szerzett. Ez legitim mandátum. De a mandátum nem egyenlő korlátlan hatalommal. A mandátum nem jelenti azt, hogy az új többség egyik napról a másikra szétszedheti az alkotmányos kontinuitást, leválthatja a köztársasági elnököt, átírhatja a bírói kar összetételét és újrarajzolhatja az intézményeket – mindezt úgy, hogy közben „alkotmányos reformnak” nevezi ezeket.
Ez nem reform. Ez alkotmányos válság. A monarchomachok – Hotman, Beza és a Vindiciae contra Tyrannos ismeretlen, álnéven publikáló szerzője – már a 16. században világosan megfogalmazták: az uralkodó hatalma nem abszolút. Szerződéses. Van egy kettős szövetség – Isten és a nép között. Ha a hatalomgyakorló megszegi ezt a szerződést, ha elnyomja a népet, ha a közjót a saját uralmának eszközévé alacsonyítja, akkor a népnek – vagy a közbenső hatalomgyakorlóknak – joga és kötelessége az ellenállás. Nem passzív tűrés. Aktív védelem.
Ez nem anarchia. Ez a zsarnokság elleni legitim önvédelem. Deák Ferenc 1849 után pontosan ezt tette – csak magyar módra. Nem fegyverrel. Nem utcai harcokkal. Passzív rezisztenciával. Nem működött együtt az idegen abszolutizmussal. Bojkottálta a birodalmi parlamentet.
Ragaszkodott a magyar nyelvhez és a magyar intézményekhez ott, ahol lehetett. Csendben, kitartóan, jogi és erkölcsi alapon rombolta a rendszer legitimitását, amíg az meg nem rogyott. 1867-ben ez vezetett a kiegyezéshez. Deák nem lázadó volt. Deák a magyar alkotmányosság védelmezője volt egy olyan rendszerrel szemben, amely erőszakkal, vereség után kényszerítette rá magát a nemzetre.
Ma ugyanez a dilemma áll előttünk – csak fordított előjellel. A Tisza-kormány nem idegen katonai vereség után jött. Demokratikus választáson győzött. De a győzelem után azonnal nekilátott, hogy eltávolítsa azokat az embereket és struktúrákat, amelyeket a korábbi többség alkotmányos úton hozott létre és lebontja a saját fékeit és egyensúlyait.
Köztársasági elnököt fenyeget és vált le. Bírókat kényszernyugdíjaz. Új, gyakorlatilag törvények felett álló korrupcióellenes hivatalt állít fel (egyfajta román mintára) – saját embereivel. Mindez kétharmaddal legális. De az, hogy legális, nem egyenlő azzal, hogy legitim. Nem egyenlő az alkotmányos rend folytonosságának tiszteletben tartásával.
Amikor egy hatalom a saját győzelme után azonnal a korábbi rendszer „maradványait” irtja ki, az nem jogállam-helyreállítás. Az hatalomkoncentráció. Az a saját embereinek beültetése a kulcspozíciókba – csak most más színben.
Orbán Viktor és a nemzeti oldal erre azt üzeni: legyen nemzeti ellenállás. Ennek eszközei lehetnek a bojkott, jogvédelem, nemzetközi fórumok, utcai tüntetések, a jogfosztott magyar érdekek képviselete minden szinten.
Jean-Jacques Rousseau A társadalmi szerződés (1762) című művében azt állította, hogy a legitim hatalom egyetlen forrása a nép általános akarata (volonté générale). Ha az uralkodó (vagy a kormányzat) felbontja a társadalmi szerződést, akkor a szerződés megszűnik, és a nép visszanyeri eredeti szabadságát. Sőt: joga van legitim erővel is visszaszerezni a szuverenitását.
Tanítványai ma ezt mondanák: ha a hatalom a szerződést szegi meg – ha a nép helyett saját hatalmát szolgálja –, akkor ellen kell állni. Deák ezt tette az abszolutizmussal szemben. A magyar konzervatív polgári jobboldal ezt teszi most a „rezsimváltás” nevében végrehajtott intézményi tisztogatással szemben.
Ez nem „vesztesek hisztije”. Ez a szuverenitás védelme. Mert a szuverenitás nem a mindenkori parlamenti többség tulajdona. A szuverenitás a teljes magyar nemzet sajátja. És ha azt egy kétharmados többség rövid távú politikai érdekből kezdi szétverni, akkor a nemzetnek joga van ellenállni – passzívan, kitartóan, jogilag és politikailag, kijelölve a határt, hogy eddig és ne tovább.
Orbán Viktor ezt a vonalat húzta meg. Nemzeti ellenállást hirdetett a saját hazánk ellen végrehajtott, alkotmányosnak álcázott hatalmi önkénnyel szemben.
