Magyar- és egyházellenes bértollnokok

Kiderült, mennyit kaphattak a Böjte Csabára küldött baloldali újságírók címmel számolt be a Magyar Nemzet arról, hogy az amerikai pénzemberhez, Soros Györgyhöz köthető szervezetek biztosíthatták az anyagi fedezetet a Böjte Csaba által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány lejáratásához. A tőzsdespekuláns Soros hálózata súlyos milliókkal támogatta azokat a portálokat, ahol a szerzetest támadó cikkek megszülettek.

Mind az „Átlátszó Erdélynél” dolgozó Szabó Tünde, mind a projektet a szélsőbalos Mércénél futtató Kulcsár Árpád – utóbbit egyébként korábban már elítélték rágalmazás vádjával – jól járt a ferences szerzetes és alapítványa elleni cikkeivel – írta meg a magyarországi sajtó. A lejárató cikksorozatot 14 500 euróval (több mint 5,5 millió forinttal) támogatta a George Soroshoz köthető, brüsszeli székhelyű nonprofit szervezet, a Journalism Fund – írták.

„Böjte Csabának sok bűne van, ugyanis Böjte Csaba évtizedek óta árva gyerekeket ment, sok-sok ezer árva gyereket. Ráadásul teszi ezt ferences szerzetesként, ráadásul teszi mindezt Erdélyben, erdélyi magyar árvákkal. Éppen ideje volt tehát, hogy a liberális és baloldali média rászálljon” – írta az ismert publicista, Bayer Zsolt, hozzátéve: „És megjött a virtuális kivégzőosztag. Nevezzük őket nevükön: Kulcsár Árpád, Szabó Tünde és Jámbor András. (Ő egy balliberális pártocska politikusa, a Mérce.hu alapítója – szerk. megj.) Kulcsár Árpád az egyik virtuális kivégző, akit – mielőtt elkezdte Böjte Csabát rágalmazni –, egyszer már jogerősen elítéltek rágalmazásért és becsületsértésért, ugyanis egy kolozsvári magyar színészt szintén megrágalmazott, nem fogják elhinni, mivel, hát természetesen szexuális zaklatással.” A publicista úgy fogalmazott: „Itt tartunk most. Meghurcoltak, a virtuális térben megpróbáltak kivégezni egy csodálatos magyar papot, csak azért, mert papként, szerzetesként árva gyerekeket mentett, és ez nekik nem tetszett.”

A leleplezett bértollnokok gazdái és elvtársai ingerülten és arrogánsan reagáltak a nyilvánosságra került összefüggésekre, a kolozsvári Transtelex.ro például így írt: „Elképesztően aljas és hazug propaganda-hadjáratot indított az Orbán-rendszer médiája azok ellen az erdélyi újságírók ellen, akik írni mertek a Böjte Csaba által alapított gyermekotthonokban történt visszaélésekről.” A továbbiakban pedig sorra elismétlik azokat a képtelen vádakat, amelyekkel megpróbálják az erdélyi magyar szerzetest belerángatni – a román igazságszolgáltatás kétes ítéleteivel megtámogatva – holmi zaklatásos ügyekbe, az ő felelősségét firtatva egyes alapítványi alkalmazottak állítólagos kilengéseiért.

Médiaszakértők szerint a fent említett balliberális orgánumok talányos pénzügyi hátterűek, embereik nagy valószínűséggel olyan oligarchikus források által finanszírozott NGO-hálózatoktól kapják a zsoldot (az eurokrácia által felügyelt EU-s intézmények, bizonyos EU-s és nem EU-s államok nagykövetségei, kormányai, kormányzati intézményei, elsősorban amerikai forrsáok ezek), amelyek számos román nyelvű „progresszív” és „független-objektív” médiumot is működtetnek, üzemeltetnek, legtöbbjük kimondottan magyarellenes. A Transtelex manipulatív anyagait például szorgalmasan szemlézi, idézi és hivatkozza a bukaresti G4Media.ro portál, amely „magyar nyelvű román kiadvány”-ként emlegeti kolozsvári „testvérét”.

Total
0
Megosztás
Előző hír

A romániai oktatás ma sokkal rosszabb helyzetben van, mint kilenc évvel ezelőtt

Következő hír

Durva évfordulós orosz üzenet Amerikának

Related Posts
Total
0
Megosztás