Rulikowski Kázmérra emlékeztek Nagyváradon

Szeptember negyedikén az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezetének kezdeményezésére hajtottak fejet a párt helyi, megyei és országos tisztségviselői – köztük Csomortányi István országos elnök – Rulikowski Kázmér emlékoszlopa előtt, a róla elnevezett városi köztemető bejáratánál, annak apropóján, hogy 152 évvel ezelőtt állították azt fel.

A szerény fekete obeliszk egyben síremlék is, avatásának körülményeiről korabeli sajtóbeszámolók alapján Farkas László helytörténész osztott meg érdekes tudnivalókat a megjelentekkel.

Az 1827-ben Lengyelországban született Konrad Kazimierz Rulikowski apját, Leon Rulikowski lengyel főnemest Szibériába száműzték az ún. novemberi felkeléssel való rokonszenvezése miatt. A fegyveres felkelés 1830–1831-ben zajlott a felosztott Lengyelországban az Orosz Birodalom ellen. Az Ivan Paszkevics vezette cári hadsereg leverte, I. Miklós cár a Kongresszusi Lengyelországot az Orosz Birodalom integráns részének nyilvánította. Az ifjú Rulikowskit lovastisztként az orosz hadseregbe kényszerrel besorozták, majd az intervenciós cári hadakkal Magyarországra vezényelték. Egyes források szerint 1849. július 27-én megszökött a 7. ulánusezredből és a magyar szabadságharc mellé állt. Tiszafürednél került Korponay János ezredes különítményéhez, főhadnagyi, majd századosi rangban osztják be a lengyel légió Aradon szerveződő tartalék lovasságához. Augusztus 9-én állítólag Bem József oldalán harcolt a magyar szabadságharc utolsó csatájában, Temesvárnál. Az összeomláskor a lengyel légió parancsnoka, Józef Wysocki tábornok az emigrációt javasolta számára, de a fiatal tiszt haza akart térni a szülőföldjére, ezért jelentkezett a cári csapatoknál. Lefogták és magyar tisztekkel együtt az orosz lovasezred kíséretében Gyulára vitték. Később Nagyváradra került, ahol a rögtönítélő hadbíróság halálra ítélte. 1849. augusztus 28-án a már korábban említett Paszkevics tábornagy, a cári hadsereg főparancsnoka kivégeztette az alig 22 éves Rulikowski Kázmért.

„Nagyváradon nem volt nap újság nélkül, így ismét híre járt, hogy a halálra ítélt lengyel Rulikovszky, volt orosz dzsidáskapitány, ki a magyarokhoz Vácznál átszökött, az óhitű temető közelében ki fog végeztetni. Bajtársunknak még egy istenhozzádot mondandó, a vesztőhely közelében vártuk a gyászmenetet. Egy csoport szuronyos orosz katonától környezve láttuk Rulikovszkyt rövidre nyírott szőke hajjal, hosszú begombolt köpenyben, amint keresztbefont karokkal elszántan, sebes léptekben haladt előre. Kisvártatva fegyverropogás hallatszott s ő kiszenvedett” – írta Szedlák Mátyás Leleplezések a magyar szabadságharcz és a magyar emigráczió idejéből 1848–1861 című, 1897-ben megjelent művében.

Mint a vasárnapi megemlékezésen elhangzott, a kiegyezés után a kivégzés még élő szemtanúinak elmondására támaszkodva sikerült fellelni és exhumálni a lengyel tiszt földi maradványait, majd 1872. szeptember 4-én az ismét behantolt sír fölé emelték a gránit emlékoszlopot. A kegyeletes ünnepséget akkor csaknem kétezer váradi polgár tisztelte meg jelenlétével, ez is mutatja a magyarság nem múló háláját a lengyel testvérnemzet vértanú katonája irányába.

Total
2
Megosztás
Total
2
Megosztás