Magyar nemzeti radikális szervezetek tartottak demonstrációt Nyíregyháza főterén vasárnap a „cigánybűnözés” ellen, miután Juhász Gergelyt, a Betyársereg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vezetőjét megkéselték egy vásárosnaményi szórakozóhelyen, ahol biztonsági őrként dolgozik, a merénylőt pedig még csak le sem tartóztatták. A rendezvényről csak kevés sajtóorgánum számolt be, annál nagyobb hírverést próbált kelteni a balliberális média annak a „rasszistaellenes” ellentüntetésnek, amit „civilek” és roma szervezetek hoztak össze aznap Nyíregyházán. Alább a Magyar Jelen portál hírportál „Igenis van cigánybűnözés” – Nyíregyházán demonstráltak a hazafias szervezetek helyszíni című tudósítása olvasható.
A Betyársereg és a Mi Hazánk Mozgalom tagjai megtöltötték vasárnap Nyíregyháza főterét. A többszáz fős tömegben jelen voltak a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Magyar Önvédelmi Mozgalom tagjai is. Az egybegyűlteket Tyirityán Zsolt (BS) köszöntötte, aki kijelentette: „a vér szava kötelez” – utalva arra, hogy a bűnözői életmódra berendezkedett elemek megkéselték a Betyársereg helyi vezetőjét. Ilyenkor nem kérdés, hogy ki kell állnunk és sorsközösséget kell vállalnunk a magunkfajtával – mondta. Tyirityán hozzátette, hogy elvárja a magyarországi cigányságtól, hogy a bestiális bűnözőket közösítsék ki maguk közül. Kifejtette: arcpirító, hogy a magyarországi igazságszolgáltatás (jelen esetben az Ügyészség) kimondva vagy kimondatlanul rendre a bűnözők mellett foglal állást.
Az elmúlt évtizedekben kialakult egy olyan szubkultúra, amelynek tagjaira nem vonatkozik az igazságszolgáltatás, és kényük, kedvük szerint garázdálkodhatnak. Felháborító, hogy az esetek többségében számottevő büntetés nélkül ússzák meg. A szóban forgó cselekmény elkövetője pedig már 72 óra múlva szabadlábon volt annak ellenére, hogy a célja egyértelműen az élet kioltása volt – tette hozzá Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk alelnöke. „Mi a tisztességes bánásmódot akarjuk érvényesíteni a társadalmi igazságosság mentén ,ellentétben a balliberális kormányokkal és a Fidesszel” – fogalmazott.
László Attila (MÖM) felszólalásában azt emelte ki, hogy a magyar önvédelem jogán ma szolidaritást vállalni jöttek ide az ország minden pontjáról a magyar nemzet utolsó reménységei. „Magyarországon nincs közbiztonság, a Nyírségben különösen nincs, ezért semmilyen más választásunk nem maradt, mint az összefogás. Önvédelemre hívok minden hazafit, mert ez a haza, ez a mi hazánk” – zárta gondolatait tapsvihar közepette László Attila, a Magyar Önvédelmi Mozgalom vezetője.
Apáti István országgyűlési képviselő a pódiumra lépve arra hívta fel a figyelmet, hogy ami a megkéselt Juhász Gergővel történt az sajnos az ország bármelyik pontján megtörténhet bárkivel. „Csak egy hajszálon múlott, hogy Gergő ma itt lehet közöttünk. Egy bedrogozott hulladék, egy emberalatti lény cselekedete miatt kis híján apa nélkül maradtak fiai. Ami viszont ezután következett, az a magyar igazságszolgáltatás megcsúfolása” – folytatta Apáti. Az ügyészek nem tartották indokoltnak, hogy az elkövető előzetesben maradjon, a rendőrök pedig a szokásos „vamzervédő” magatartást tanúsították – értékelte jogászként a Mi Hazánk parlamenti képviselője.
Az elkövetők a megvesztegetés és a megfélemlítés eszközével arra törekednek, hogy elkerüljék az igazságszolgáltatást. Arra is fel kell készülni, hogy az ügyészség és a bíróság az elkövető származására való tekintettel nem az igazságszolgáltató, hanem a védő szerepét fogják ellátni – figyelmeztetett a képviselő. A pitiáner kapcsolattartók, besúgók aránytalanul nagy védelmet élveznek a rendőrök részéről, ezzel szemben a dolgozó magyar ember semmilyen méltányosságra nem számíthatnak – tette hozzá.
„A Mi Hazánk kezdeményezni fogja a feltételen szabadságra bocsátás szigorítását, a gyilkosokhoz hozzájuk méltó törvénykezés szükséges. A Mi Hazánk általános iskolai korban szükségesnek tartja, hogy a magyar gyerekek sajátítsák el az önvédelem alapjait, hogy fizikai értelemben is fel tudjunk készülni a támadásokra és a provokációra egyaránt” – zárta gondolatait a Mi Hazánk alelnöke.
Utolsó felszólalóként a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, országgyűlési frakcióvezetője lépett az emelvényre. „Miközben a magyarság rohamosan fogyatkozik, az elmúlt 150 esztendő arról szólt, hogy a cigányság generációnként megduplázza lélekszámát. Akik ezt nem hajlandók tudomásul venni, azok kollektív nemzetárulást, öngyilkosságot követnek el” – jelentette ki Toroczkai László.
„Az elmúlt 30 évben a hazánkat kormányzó pártok a merjünk kicsik lenni politikáját plántálták a magyarokba, ennek az lett az eredménye, hogy üldözöttekké váltunk a saját országunkban. Ezekben a vészterhes időkben létfontosságú, hogy összefogjunk és egyben tartsuk a nemzeti tábort a Mi Hazánktól, a Hatvannégy Vármegyéig, a Betyárseregen át egészen a Magyar Önvédelmi Mozgalomig” – sorolta a hazafias szerveződéseket.
„Mi békét akarunk, mi azt szeretnénk, hogyha együtt tudnánk élni ebben a hazában, de csak azokkal tudunk együtt élni, akik elfogadják, hogy ez a magyarok hazája. Csak olyanokkal tudunk együtt élni, akik nem akarnak megtámadni, minket és tisztelik a magyarságot. Csak azzal a cigány vezetővel vagyok hajlandó tárgyalni, aki a magyar zászló égisze alatt teszi ezt meg. Várjuk azokat a cigány vezetőket, akik a békesség mellett elkötelezettek, de sajnos ilyeneket nem igazán látunk, mert az Országos Roma Önkormányzat jelenleg egy bűnszervezet. Egy magyar testvérünket majdnem szíven szúrják, és még ők jönnek ide provokálni. Hol vannak azok a roma vezetők, akik ilyenkor visszafognák a bűnözőiket?” – tette fel a kérdést Toroczkai az ellentüntetésre célozva. (Agócs János, az ORÖ elnöke éppen letartóztatásban várja elítélését minősített vesztegetés és egyéb hivatali visszaélések miatt – szerk. megj.)
„El fognak jönni azok az idők, amikor nem a Budaházy-hoz hasonló hazafiakat fogják meghurcolni, elítélni, hanem az ilyen destruktív elemeket. De nincs sok időnk, nem tudunk tovább várni” – mondta, majd így folytatta: „Nekünk, akik megkönnyezzük a himnuszt, tiszteljük a Szent Koronát és szeretjük az országunkat, nekünk vállalnunk kell a harcot. Mi megint itt vagyunk, mi megint vállaljuk a konfliktust. Ti vagytok az a maroknyi, néhány száz magyar, aki tudja, hogy mindig van értelme. Ahogy Törökszentmiklóson, úgy most is megmutattuk, hogy nem félünk a bűnözőktől” – fogalmazott.
„Az úgynevezett roma politikusoktól azt várom, hogy arra neveljék a cigányokat, hogy tiszteljék Magyarországot, a bűnözőket vessék ki maguk közül. Ahhoz, hogy helyreálljon a rend: nekünk kell vezetnünk ezt az országot. Ez alapján tovább folytatjuk a küzdelmet!” – jelentette ki.
„Minden magyar felelős minden magyarért, mi pedig a párttal minden jogi és politikai segítséget meg fogunk adni azoknak, akik rászorulnak és bíznak bennünk. Követeljük, hogy azonnal tartóztassák le ezt a bűnözőt! Btk.-szigorítást javaslunk arra a jelenségre, amit már a 80-as években is cigánybűnözésnek neveztek” – ismertette a Mi Hazánk beadványának lényegét a pártelnök. „Soha egy pillanatig se adjátok fel, mert ez a mi hazánk, küzdjünk érte közösen” – zárta felszólalását Toroczkai László.
A nemzeti szervezetek vasárnapi, nyíregyházi tüntetése nyomán egy petíciót is megfogalmaztak, melyet írásbeli választ igénylő kérdésként nyújt be Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke, parlamenti képviselője az Országgyűlésben.